Polgármesteri fórumok minden megyében

2017. 02. 20. | TÖOSZ rendezvények

A TÖOSZ 2017-ben is megrendezi valamennyi megyében polgármesteri fórumait. A rendezvénysorozat első állomása a Tolna megyei Bogyiszló volt 2017. február 20-án. Szövetségünk, ahogyan eddig is, az önkormányzati érdekek védelmére és az önkormányzatok fejlesztésére hivatott, amihez fontos, hogy valamennyi tagunknak rendszeresen lehetőséget biztosítsunk véleményének kifejtésére, észrevételeinek megfogalmazására és megvitatására az önkormányzati összefogás jegyében. A fórumokon sor kerül a TÖOSZ programjainak ismertetésére, aktuális önkormányzati ügyek megvitatására is.

Az aktuális megyei polgármesteri fórumokról folyamatos tájékoztatást adunk honlapunkon.


A 2017. évi megyei fórumok tervezett helyszínei és időpontjai: ITT található


A megrendezett fórumokról szóló beszámolókat ITT olvashatják