Megmarad ugyan a közmunka, de jelentősen csökken az aránya

2017. 02. 28. | A TÖOSZ a médiában

A minimálbér emelkedéséből adódóan összecsúszott a bértábla, mindenképpen rendezni kell az önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak bérét valamilyen módon – mondta el lapunknak Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke, Tab polgármestere a TÖOSZ igali rendezvényén. Hozzátette: ez fontos kérdés lesz, de hazánkban 2600 önkormányzatnak nincs bevétele, melyből esetleg béreltérítést csinálhatna.

Az önkormányzati tisztviselők és a közalkalmazottak bérrendezésének kérdéseiről, s az önkormányzati szektorban lecsapódó fejlesztési forrásokról is szó volt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) által rendezett igali polgármesteri fórumon hétfőn.

Kérdésként merült fel a fórum soraiból a közmunkaprogram finanszírozása is. Schmidt Jenő elmondta, a közmunkaprogram maradni fog az elkövetkezőkben is, jóllehet nem olyan volumenben mint eddig volt.
A Vidékfejlesztési Pályázatokról is szó esett: kevés a kisebb településeken a vidékfejlesztési program. A TÖOSZ elnöke szerint pont a kis településeknél adódik a helyzet, hogy mindenütt másra lenne szükség: kinek ravatalozó kell, kinek járda, kinek pedig üst a konyhába. Ennek kapcsán a kormányzathoz fordultak, hogy legyen a költségvetésben forrás kistelepülési fejlesztési támogatásra.

Huszti Gábor a megyei közgyűlés alelnöke kérdésünkre elmondta: 2014-től 2020-ig tart a fejlesztési ciklus, a fejlesztések döntő hányada el fog készülni a ciklus végére. De az is elképzelhető az óriási munka révén, hogy nem mindenkinek jut olyan vállalkozó, aki határidőre tudja teljesíteni a munkát.
Schmidt Jenő előadásában hozzátette: egy zárt rendszer felállítását tervezik, melyben az önkormányzati vezetők kommunikálni tudnak, hogy ki-milyen céget tud ajánlani.

A közbeszerzési kiírásban látni lehet, ha valahol egy cég nem teljesített megfelelően, akkor azt figyelembe veszi az ember.

Obbás Gyula, a rendezvény házigazda polgármestere kérdésünkre elmondta: önkormányzati épületek felújítására vidékfejlesztési pályázata, s három TOP-os pályázata is van a városnak, melyekre azt az információt kapták, hogy márciusban elbírálásra kerülnek. Egy gyógyhellyel kapcsolatos GINOP-os pályázatra is választ várnak.

Forrás: sonline.hu