TÖOSZ polgármesteri fórum Heves megyében

2016. 03. 03. | TÖOSZ rendezvények

2016. január 21-én, a Heves megyei Lőrinciben tartott megyei polgármesteri fórumot a MANORKA projekt keretében a TÖOSZ. A szövetség hagyományos országjáró rendezvénysorozatával biztosít rendszeres lehetőséget tagjai és valamennyi érdeklődő polgármester, jegyző, önkormányzati szakértő számára véleményük kifejtésére, észrevételeik megfogalmazására és megvitatására az önkormányzati összefogás jegyében. A fórumról készített összefoglalót olvashatják. 

 

 

Emlékeztető

a 2016. január 21. Lőrinciben megrendezett

Heves megyei polgármesteri fórumról

 

Vigh Zoltán Lőrinci polgármestere, a TÖOSZ Heves megyei tagozatvezető, mint házigazda és Tóth József Polgár város polgármestere, a TÖOSZ társelnöke köszöntője hangzott el.

 

  1. I.                Szervezeti, szervezési és jogi ügyek

 

Első szakmai előadásként Fehér József MKKSZ szakértő beszámolója hangzott el a MANORKA járási tréningről, melyben kiemelte, a projekt célja: garancia a hivatalok közötti együttműködést szolgáló, kapacitásnövelő programszerű cselekvésre. 61 tréningen született tartalmi megegyezés, 47 tréningen megszövegezett dokumentum és aláírt, jóváhagyott, kihirdetett okirat: 19. Az elégedettségi kérdőívek alapján a tréning képzési hasznosságát 80 % feletti értékelést kapott.

Az előadás letölthető: INNEN


Krucsó Balázs
MÁK: tájékoztatója hangzott el az ASP rendszerről, amelyben elmondta az új rendszer bevezetésének céljai:

  • – az önkormányzati informatikai rendszerek korszerűsítése,
  • – az önkormányzatok belső működésének támogatása,
  • – egységes elektronikus ügyintézési szolgáltatások nyújtása az állampolgárok és a vállalkozások részére.

Az előadás letölthető: INNEN

 

Kérdések, hozzászólások:

Buda Jánosné Tarnaszentmiklós polgármestere: ahol nincs széles sáv a közös önkormányzati hivatalnál, ott kiépítésre kerülhet? Ki fogja finanszírozni?

Krucsó Balázs: a projekt költségvetése fogja tartalmazni, nem tudja megmondani hányadik ütemben kerül sor Tarnaszentmiklósra, de utána néz. A nemzeti távközlési gerinc egy biztonságos vonalat fog biztosítani, és a sávszélességnek is meg fog felelni, ezeknek a munkálatoknak 2018-ig be kell fejeződnie. Krucsó Balázs kiemelte, hogy piaci szolgáltatói internettel is elérhető a rendszer. 

Vargáné Tóth Mária, hivatalvezető Tarnaméra: ha a székhelyekre kiépítik a hálózatot más rendszer is fog rajta működni?

Krucsó Balázs: több rendszer is fog rajta működni, ezek együttműködő rendszerek, az állam által vásárolt gazdálkodási rendszer is, valamint a korábbi, archív adatokra nem lesz szükség az új gazdálkodási rendszer elkezdéséhez.

 

Tichy Zsuzsa előadásában az OPTEN Informatikai Kft. szolgáltatásairól tájékoztatta a jelenlévőket.

Az előadás letölthető: INNEN

 

  1. II.             Európai uniós fejlesztési, biztosítási és vagyoni ügyek

 

A fejlesztési ügyek témakörben az operatív programokról Tóth Tamás, Szabályozási főosztályvezető, Miniszterelnökség Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkárság munkatársa tartott előadást.

Elmondta, hogy a korábbival ellentétben egységes dokumentum került kialakításra, egy szabályozási dokumentumban lett rögzítve minden szabály.

A jelenlévőket tájékoztatta:

-        – 2014-2020-as időszak újdonságai a szabályozásban, hogy online kapcsolat történik a pályázóval (értesítés, pályázat stb.), aki elektronikus aláírással rendelkezik, még nyilatkozatot sem kell tennie.

-         – TOP felhívások nagy részre februártól lesz elérhető.

-        – GINOP- ban konzorciumban lehet pályázni turizmus, egyházi, világörökségi fejlesztésekre) lesz lehetőségük az önkormányzatoknak.

Az előadás letölthető:INNEN


Gál Erzsébet
a KEHOP IH szakmai tanácsadója tartott előadást, az energetikai pályázati lehetőségekről Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – helyett.

Informálta a jelenlévőket:

-        – a 2014-2020-as pályázati szakasz megváltozott, az energetikai pályázatok több operatív programban jelennek meg. Az önkormányzatok energetikai témában a TOP-ban, vagy a GINOP-ban tudnak pályázni.

-       – 2000 lakos alatti települések önállóan a vidékfejlesztési programban pályázhatnak például csatornázásra.

-    – napelem parkok kialakításánál a cél lenne, ha 100 % önkormányzati tulajdonú cégek, vagy önkormányzatok pályáznának, ahol a napelem hálózatban működhetne, nem csak egy intézményt ellátva.

-   – energetikai programok másik lába a haza források „Otthon melege program”, ide önkormányzatok nem pályázhatnak, de magánszemélyek igen (szigetelés, nyílászáró csere).

-        KEHOP – zöld energiára nevelés kiemelten fontos. Szemléletformáló programok, civilek is pályázhatnak.

Az előadás letölthető: INNEN

A Heves Megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Programról Domján Róbert a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal Területfejlesztési és Területrendezési Osztályának vezetője tartott tájékoztatót, amelyben felhívta a figyelmet a helyi gazdálkodásfejlesztésre (hűtőház kialakítása, konyha fejlesztés- nagyon fontos, hogy hány százalékban milyen kört szolgál ki a konyha.


– Környezetvédelmi infrastrukturális fejlesztési TOP-ot nem ajánlja, mert nagyon kevés a forrás és sok a jelentkező.

– Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztés: eszközbeszerzésre lehet pályázni, ez változott a korábbi lehetőséghez képest.

– Szociális alapszolgáltatások TOP-nál nem lehet bentlakós intézményt fejleszteni.

– Tájékoztatójában elmondta még, hogy a turisztikai és energetikai pályázati lehetőségek még nem jelentek meg, folynak az egyeztetések ezekkel kapcsolatban.

Az előadás letölthető: INNEN

 

Biztosítási kedvezmények és biztonságos vagyonkezelés önkormányzatoknak címmel tartott előadást dr. Jankó Tamás, GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója és Csahóczi Erika a Generali Alapkezelő Zrt. munkatársa

Az előadás letölthető: INNEN és INNEN

 

  1. III.           Aktuális és gyakorlati ügyek

 

Tóth József a TÖOSZ társelnöke tájékoztatta a jelenlévőket az aktuális önkormányzati ügyekről, a TÖOSZ programjairól, és a MANORKA projekt eredményeiről. Előadásában kiemelte, a TÖOSZ álláspontja a polgármesteri bérekkel kapcsolatosan, hogy a 2014. év előtti állapotot visszaállítása segítene a problémán.

Közfoglalkoztatási problémákkal kapcsolatban várjuk a megoldási javaslatokat, hogy a küldöttgyűlésre egy jó javaslatcsomagot tudjunk összeállítani.

TÖOSZ kitüntetéseinek adományozására a felhívást kiküldtük, várjuk a javaslatokat.


Az előadás letölthető: INNEN

Kérdések, hozzászólások:

Fekete László Zagyvaszántó polgármestere: a polgármesteri bérezéssel kapcsolatban felvetette azt a problémát, hogy a társadalmi megbízatású polgármester nem kaphat cafetériát és költségtérítést sem. Javasolja, ennek a résznek az átvizsgálását, kaphassanak cafetériát és költségtérítést a megbízatású polgármesterek is, valamint jelezte, hogy a település helyi adóerő-képessége nem növelhető, nem tudnak többet beszedni.

Dr. Zongor Gábor: egyetértett abban, hogy a költségtérítésnek a közfeladatok ellátásához kell társulnia és nem a polgármesteri jogálláshoz. 

Vincze Imréné Szajla polgármestere: javadalmazással kapcsolatban jelezte, hogy a saját fizetését nem tudja a település kifizetni, mert elmegy működésre. A köztisztviselők javadalmazását is rendezni javasolja.

Potoczki László Markaz polgármestere: felhívta a figyelmet, hogy a köztisztviselők nagy része felsőfokú végzettségű és megalázó a fizetésük, javasolja a változtatást ez ügyben. Köszönetét fejezte ki a TÖOSZ Elnökségének, és dr. Zongor Gábor főtitkár úrnak az eddigi érdekvédelmi munkáért, Főtitkár urat felkéri a munka folytatására.


TÖOSZ küldött választás

 

Dr. Zongor Gábor levezető elnök jelezte, hogy Kisari Zoltán, Ostoros község polgármestere elhunyta miatt megürült egy küldötti hely a megyében, ezért felkérte a jelenlévőket, hogy a megüresedett küldött pozícióra szíveskedjenek jelöltet állítani vagy önként jelentkezni.

Buda Sándorné Tarnaszentmiklós polgármestere jelentkezett a küldött tisztségre, akit a jelenlévő szavazati jogú TÖOSZ tagok egyhangú szavazással megválasztottak.

Kishalmi Tibor és Schindler Anikó tájékoztatója hangzott el a Royal-Kert. Kft. szolgáltatásairól.

Az előadás letölthető: INNEN

Boros Péterné az MKKSZ főtitkárának előadása az önkormányzati hivatalok dolgozóinak életpályájáért címmel következett, amelyben elmondta, fontosnak tartja az összefogást polgármesteri, önkormányzati, hivatali köztisztviselők jövedelmének kérdésével kapcsolatosan. A hivatali dolgozói állomány 40 %-a minimálbért keres, ami jellemző a kistelepülési hivatalok dolgozóira is. Cél a munka értékével arányos bérezés elérése.

Az előadás letölthető: INNEN

 

2016. február 3.

 

Az emlékeztetőt készítette:

Lüttmerdingné Balla Mónika

TÖOSZ koordinációs titkár