Már több mint hatszáz vidékfejlesztési pályázatot jelentettek meg a LEADER Helyi Akciócsoportok

2017. 12. 18. | További hírek

Év végéig a LEADER Helyi Akciócsoportok az összes, Helyi Fejlesztési Stratégiáin alapuló vidékfejlesztési felhívásukat megjelentetik. Jelenleg a tervezett 620 pályázatból már 603 darab elérhető a térségi szereplők számára. A helyi kezdeményezések támogatására a Miniszterelnökség mintegy 41,3 milliárd forintot különített el a Vidékfejlesztési Program keretében.

Magyarország teljes vidéki térségét 103 darab LEADER Helyi Akciócsoport fedi le, akik már rendelkeznek a Miniszterelnökség által elfogadott Helyi Fejlesztési Stratégiával. Az Akciócsoportok ezen stratégiákon keresztül koordinálják az illetékességi területükre jutó fejlesztési források felhasználását a 2020-ig tartó időszakban annak érdekében, hogy a helyi igényeknek megfelelő projektek, fejlesztések valósuljanak meg.

A stratégiákban foglaltak megvalósítása mentén az Akciócsoportok által előkészített helyi pályázati felhívások megjelenése folyamatosan zajlik és év végéig az összes kiírás megismerhetővé válik. A mai napig a megjelentetni tervezett pályázatok 97 százalékát, összesen 603 darab helyi gazdaságfejlesztési célokat, illetve egyéb, a vidéken élők számára lakóhelyük élhetőbbé és vonzóbbá tételét szolgáló felhívást ismerhettek meg az érintettek. A támogatási kérelmek benyújtására pedig a pályázatok megjelenésétől számított 60 napot követően nyílik lehetőség.

A felhívásokat az érdeklődők a Magyar Államkincstár honlapján (www.mvh.allamkincstar.gov.hu), valamint az egyes területileg illetékes LEADER Helyi Akciócsoport elektronikus felületén érhetik el.

Forrás: kormany.hu