Önkormányzati működésről tanácskoztak

2016. 04. 22. | A TÖOSZ a médiában

A Magyar Norvég Kapcsolatok zárókonferenciáját és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének küldöttgyűlését tartották csütörtökön a Megyeházán - írja a vehir.hu.

Az esemény Porga Gyula veszprémi polgármester délelőtti köszöntőjével vette kezdetét, majd Schmidt Jenő TÖOSZ elnök részletezte, mely témák és ügyek foglalkoztatják leginkább ma Magyarországon a települések vezetőit.

Az egyik legégetőbb kérdés és továbbra is megoldásra váró ügy szerinte a polgármesteri javadalmazás kérdése, hiszen- mint mondta- a 2014. október 12-én hatályba lépett új bértábla a településvezetők túlnyomó többsége számára megalázóan alacsony juttatást biztosít. Elfogadhatatlannak nevezte a helyzetet, és úgy fogalmazott: elkerülhetetlen, hogy hosszabb távra szólóan szülessen meg új szabályozás, amely megfelel "az első számú településvezető tisztség súlyának, elvégzett teljesítményének és viselt felelősségének".

A kialakult helyzet alapvetően az alacsony létszámú települési polgármestereket sújtja, de az anyagi jellegű visszalépés a kisvárosok zöme számára sem elfogadható, hiszen a kistelepülési polgármesterek nagyon sok helyen kevesebb bért kapnak, mint az óvodapedagógusok, az óvodavezetőről nem is beszélve.

Schmidt Jenő elmondta, ismételten kérni fogja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök személyesen tárgyaljon a kérdés átfogó és megnyugtató rendezéséről.

Az önkormányzatok széles körét foglalkoztatja az egyik legfontosabb közügy a gyermekek képzése, nevelése. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ látványos csődjének legfőbb oka a túlzott és indokolatlan centralizáció. „Javasoljuk, hogy minden iskola kerüljön vissza működtetésre a tulajdonos önkormányzathoz, megfelelő finanszírozás garantálása mellett. Csak azok az iskolák legyenek állami működtetésűek, amelyek esetében a települési önkormányzat ezt kifejezetten kéri. Ebben az esetben viszont az állam nem kérhet hozzájárulást az érintett önkormányzattól”- mondta beszámolójában TÖOSZ elnök.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a bírálatok után úgy fogalmazott, ha a mai magyar helyzetet nézzük, akkor nem lehet elmenni amellett, hogy mi történt az elmúlt 25 évben. A rendszerváltás előtt kialakult egy adott struktúra, mellyel a társadalmi elvárásnak megfelelően a mindenkori politika igyekezett „együtt úszni”. Ha csak azonban a 2007-2008 utáni időszakot nézzük, azt mindenkinek el kell ismernie, hogy az ország abból az adósságcsapdából, melyben korábban volt, ki tudott jönni, és olyan fejlődési pályára tudott állni, amely egy fenntartható fejlődést jelent. Emlékeztetett: mindaz a hiányosság, ami jellemzi ma a mindennapi magyar életet, hosszú előéletre tekint vissza.

Az államtitkár az önkormányzati rendszerben végbement változásokról szóló előadásában kitért arra, egyetért azzal, hogy a polgármesteri béreket rendezni kell, és reményeit fejezte ki, hogy ezek politikai feltételeit sikerül megteremteni. Hozzátette, a köztisztviselők esetében még nem zárult le a 2017-es bérekről szóló egyeztetési folyamat. Az államtitkár arról is szólt, az el nem adósodott önkormányzatok támogatásában a kormány a 2017-es ütemet előrehozta, így 2016-ban mindenki pályázhat arra a pénzre, amire jogosult.

A csütörtöki nap folyamán Kjell-Torgeir Skjetne, a KS Helyi Gazdasági és Demokrácia osztály igazgatója és Graciela Sbertoli, a Norvég Oktatási Minisztérium Életen Át Tartó Tanulás Intézete igazgatója, valamint L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára és Porga Gyula, Veszprém Megyei jogú város polgármestere, a Hálózat elnöke tartott még előadásokat. Erről a pénteki nap folyamán olvashatnak majd külön cikkünkben.


Forrás: vehir.hu