Ülésezett a TÖOSZ Közigazgatási Szakmai Szekciója

2016. 04. 15. | TÖOSZ rendezvények

A TÖOSZ 2016. április 1-jén megtartott  Közigazgatási Szakmai Szekciójának ülésén dr. Bálint József, a Szekció Szervező Bizottságának vezetője vitaindító előadásában ismertette az állami tisztviselői kar létrehozásáról szóló jogszabály-tervezetet. Kifejtette a TÖOSZ részletes véleményét a jogszabály-tervezetről, amely egyben  az önkormányzati szövetségek együttes véleményét is tükrözi. Szövetségünk a jogszabály-tervezettel kapcsolatos állásfoglalását korábban már eljuttatta dr. Kovács Zoltán úr, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára részére. A TÖOSZ nem támogatja az állami tisztviselői kar létrehozására vonatkozó javaslat megalkotását.

Ezt követően Boross Péterné, az MKKSZ főtitkára tartott előadást az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselők életpályájáról, valamint szakszervezeti szemszögből ismertette az állami tisztviselői kar létrehozására vonatkozó tervezetről szóló véleményüket.

A Szekció ülésen részt vevők vitát folytattak az állami tisztviselői karról szóló jogszabály-tervezetről, az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők helyzetéről, 2008 óta változatlan bérükről, valamint ezzel összefüggésben a polgármesteri bérekről is.

Farkasné dr. Gasparics Emese, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Önkormányzati Kutatóintézetének igazgatója tájékoztatást adott az intézet rendeltetéséről, céljairól, feladatairól. Az intézet célja, hogy az önkormányzatoknál feltárja a reálfolyamatokat. Javasolta, hogy az intézet által nyújtott szolgáltatásokat vegyék igénybe az önkormányzatok jogszabályi és szakmai ismereteik bővítéséhez. Segítséget kaphatnak konkrét problémák esetén is. Az intézet nagyon fontos céljának tekinti, hogy folyamatosan együttműködjön a központi kormányzati szervekkel, az érdekképviseleti szervekkel, valamint civil szervezetekkel is. Jelenleg is folyamatban van egy tanácsadó szervezet kiépítése.

A hozzászólások végén és a vitát követően dr. Bálint József bejelentette, hogy a Közigazgatási Szakmai Szekció következő ülésének fő témája a közös hivatalok ügye lesz.