Az önkormányzatok 90 százaléka átalakítaná az orvosi ügyeleti rendszert

2020. 05. 13. | A TÖOSZ a médiában

A települések majdnem fele megszabadulna a fenntartási kötelezettségétől – derül ki egy friss felmérésből. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) nemrég felmérést készített az orvosi ügyeleti rendszer önkormányzati megítéléséről, miután a humántárca egészségügyi államtitkársága meghívta a szervezetet az alapellátás átszervezésének tervezésével foglalkozó testületbe. A felmérés azt mutatta, egyre nagyobb gondot jelent az önkormányzatoknak, hogy évről-évre többet kell fizetniük az ügyeletek működtetéséért, hiszen a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) 2013 óta nem emelte a támogatás összegét, miközben az emelkedő orvosbérek és a szakemberhiány felfelé hajtják az árakat.

Különösen az ötezer fő alatti települések vannak nehéz helyzetben, ahol 4-7 millió forintot visz el évente az ügyelet működtetése. Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke szerint az is pazarlás, ha a városi kórház sürgősségi osztálya mellett háziorvosi ügyeletet is működtetnek.

Fogorvosi vagy külön gyermekorvosi ügyeletet még a gazdag és nagy városok is elvétve tudnak fenntartani, ahogy a legtöbb helyen megoldhatatlan feladat a 40 ezer lakos fölött egyébként kötelezően előírt második orvos ügyeletbe állítása is. A legtöbb betegpanasz emiatt születik, mert ha az ügyeletes házhoz megy egy rosszullét miatt, a rendelőben hiába várnak ellátásra a többiek. A messziről jött ügyeleteseknek ráadásul sem ember-, sem helyismeretük nincs, így sok beteg eleve az elérhető távolságban lévő sürgősségi osztályokat keresi fel.

Az idei esztendő vízválasztó lehet a háziorvosi ügyelet szempontjából. Az önkormányzatok 45 százalékának már bejelentette a szerződött szolgáltató, hogy idén csak több pénzért tudja folytatni a munkát. Van, ahol dupla árat kértek, amit a falvak nem tudnak megfizetni, így nem kizárt, hogy több helyen felmondják a szerződéseket és egyelőre nem tudni, így hogyan teljesülhet az ellátási kötelezettség. Az önkormányzatok nem merik ügyeletre kötelezni saját idős háziorvosaikat, nehogy otthagyják a praxist – teszi hozzá a TÖOSZ összeállítása, amely tarthatatlannak nevezi, hogy a településeknek ugyanannyi pénzt kell szánni a feladat megoldására, mint amennyit az állam ad.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: nepszava.hu