Schmidt Jenő: A legsúlyosabb a közvagyon elherdálása

2021. 05. 17. | TÖOSZ hírek

„Nem járulok hozzá, hogy elkótyavetyéljék a város vagyonát, ami egyben nemzeti vagyon is” – nyilatkozta a 24.hu-nak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, a Somogy megyei Tab fideszes polgármestere. Településén a bérlakás-értékesítés kényszere azt jelentené, hogy egymilliárd forintnyi vagyonért jó, ha 250-300 millió forint befolyna. Tab 2001-ben vágott bele a bérlakásépítésbe (akkoriban jól működött a Fidesz bérlakásprogramja), a 131 lakásból 90 az utóbbi tizenöt évben épült vagy újult meg. Schmidt a törvényjavaslatból a legsúlyosabbnak a közvagyon elherdálását tartja.

 Abban bízik, hogy az Országgyűlés többsége józanul dönt a kérdésről, mérlegelve, mekkora kárt okoz, és mi a hozadéka a javaslatnak, amelyről semmilyen előzetes egyeztetés nem folyt az önkormányzatokkal.

A lakáseladásból befolyt összegeket a mostani szabályok szerint az önkormányzatoknak külön számlán kell tartaniuk, és abból bérlakásokat lehet csak finanszírozni. Vagyis a kótyavetyéből becsorgó aprópénzből kellene ezután kezelni a bérlakásproblémát. Ráadásul meglehet, hogy az ellenérték vontatottan érkezik, a törvényjavaslat szövege alapján legalábbis mód lenne arra, hogy 10 százalék letétele után a vételárat 25 év alatt törlesszék az eddigi bérlők. A jelenlegi, 5 százalékos pénzromlás mellett ez jó opció a vevők számára, tekintve, hogy kamatról nincs szó a tervezetben.

Ha a kiárusítás után eltűnnek az önkormányzati bérlakások, kilátástalan helyzetbe kerülnek azok, akik nem tudnak piaci árat fizetni az albérletért. Schmidt Jenő szerint a maximum 30 (de akár 15) százalékos áron történő vásárlási lehetőségre sokan rá fognak mozdulni, mindenekelőtt a lakásmaffia. Akiket megtalál a maffia a bérlakásra szorulók közül, azok hamarosan az utcára kerülnek, vagy jó esetben valamelyik kistelepülésen kötnek ki, lerongyolódott, 2-3 millió forintért elérhető ingatlanokban – vélekedett.

 

Forrás: 24.hu
Fotó: TÖOSZ

A teljes cikk ITT olvasható.