Ahol az emberek, a technológia és az innováció találkozik az ellátásban – Inspirációk Ausztriából

A workshop a Caring Communities Project részeként valósult meg, amely egy 30 hónapos nemzetközi kezdeményezés, 25 partner részvételével, kilenc Duna menti országból. A program célja, hogy innovatív, fenntartható és közösségközpontú megoldásokat mutasson be a gondozás jövőjére.

Az eseményt  a Diakonie Baden képviseletében Johanna Kaiser nyitotta meg, aki bemutatta a projekt kereteit, majd Anna Winklehner, a Caritas Wien részéről hangsúlyozta a technológia szerepét az ellátásban. Bevezetőjében kiemelte a Bécsi Műszaki Egyetem (TU Wien) kutatóit, Astrid Weisst és Laura Vogelt, akik a Caring Robots projektben vesznek részt. A kutatás célja, hogy a robotika és a mesterséges intelligencia fejlesztése során a technológia ne csupán működőképes, hanem hasznos, biztonságos, értelmes és a felhasználók által elvárt legyen.

Robotok a gondozásban

Az első előadást Laura Vogel, a bécsi Műszaki Egyetem kutatója tartotta, aki a Caring Robots // Robotic Care projektben vizsgálja a robotika és a mesterséges intelligencia szerepét a gondozásban. Előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a robotok alkalmazása a gondozásban egyszerre ígérhet nagy segítséget és vethet fel komoly dilemmákat.

A TU Wien kutatása nem egy kész technológiai megoldásból indult ki, hanem a gondozás mindennapi gyakorlatát vette alapul. Laura Vogel és kutatótársai interjúk, részvételi workshopok és esettanulmányok segítségével vizsgálták, hogyan épülnek fel a bizalmi kapcsolatok, hogyan alakul a felelősség és a gondoskodás emberi oldala, és mindebben milyen szerepet kaphatnak a robotok.

Az előadás rávilágított: a robotok segíthetnek a gondozók fizikai terheinek csökkentésében vagy a magány enyhítésében, ugyanakkor fennáll a veszély, hogy az emberi gondoskodás helyettesítőivé váljanak. A kérdés nem az, mire képes egy robot, hanem az, mire kellene képesnek lennie ahhoz, hogy valóban hasznos, biztonságos és etikus társ legyen a gondozásban.

A kutatásban fejlesztettek egy prototípust is, amely a gondozói beszélgetések rögzítésével és nagy nyelvi modellek (ChatGPT-szerű rendszerek) bevonásával képes összefoglalni a gondozási folyamatokat. Ezzel a dokumentációs terhek csökkenhetnek, így az ápolóknak több idejük maradhat a személyes törődésre. Bár a rendszer még kísérleti fázisban van, jól mutatja, hogy a mesterséges intelligencia miként könnyítheti meg a mindennapi gondozói munkát.

Mit gondolnak a résztvevők?

Az interaktív Mentimeter-kérdés során a résztvevők is megosztották, hol látnák leginkább hasznosnak a robotok alkalmazását. Válaszaikban szerepeltek: a fizikailag megterhelő feladatok elvégzése, az adminisztrációs teher csökkentése, a gyógyszeradagolás és szállítás támogatása, valamint a mentális aktivizálás és társaság biztosítása.

Ez jól mutatja, hogy a szakmai kutatás és a gyakorlati elvárások találkoznak: a robotoknak ott kell segíteniük, ahol valóban a legnagyobb a terhelés.

Az informális gondozók támogatása – A Caritas Wien jó gyakorlatai

A workshop következő előadásában Caroline Leitner, a Caritas Wien képviseletében az informális gondozók – vagyis az otthon ápoló családtagok – támogatását és a demenciával élők részvételének elősegítését célzó szolgáltatásokat mutatta be. Mint elmondta, az ő munkájuk rendkívül megterhelő, és gyakran nehéz megtalálniuk a megfelelő támogatási formákat a széttagolt szolgáltatási rendszerben.

A Caritas Wien ezért egy komplex, öt pillérből álló támogatási rendszert működtet: pszichoszociális tanácsadást és támogató csoportokat kínál, működteti a Café Zeitreise közösségi teret a demenciával élőknek és családtagjaiknak, az "Angehörigenakademie" keretében képzéseket nyújt az informális gondozóknak, valamint a "Freizeitbuddys" önkéntes programmal társas támogatást biztosít a demenciával élők számára.

Mit mondtak a résztvevők a demenciáról?

A Mentimeter-játék során a jelenlévők személyes élményeiket is megosztották. Volt, aki arról írt, hogy édesapját vagy apósát gondozta hosszú hónapokon át, más a szomszédja demenciájáról számolt be. Többen említették a stigmatizációt és a szégyen érzését is, amely különösen a kisebb településeken nehezíti a helyzetet.

Ezek a visszajelzések rámutatnak, hogy a demencia nemcsak egészségügyi, hanem mélyen társadalmi kérdés is – a családoknak pedig nemcsak szakmai, hanem közösségi és érzelmi támogatásra is szükségük van.

Az osztrák gondozási rendszer – kihívások és lehetőségek

Ilse Simma-Boyd, a Caritas Wien gondozási osztályának vezetője átfogó képet adott az osztrák gondozási rendszerről. Előadásában bemutatta a rendszer működését, finanszírozási alapjait, az ellátási formák sokféleségét, valamint a jelenlegi kihívásokat és a lehetséges jövőbeli irányokat.

Ausztriában a gondozási rendszer annyira összetett, amennyire maga az osztrák alkotmány - mutatott rá Ilse Simma-Boyd. Kiemelte, hogy minden tartománynak saját szabályozása van, így kilenc különböző egészségügyi ellátórendszer működik, amelyekhez mindegyik régió ragaszkodik – ez jelentősen megnehezíti az átfogó reformok megvalósítását - tette hozzá.

A rendszer egyik legfontosabb pillére az úgynevezett "Pflegegeld", vagyis a gondozási támogatás, amelyet hét szinten állapítanak meg a gondozási szükséglet mértékétől függően. Jelenleg több mint 499 ezer ember kap ilyen támogatást, amely havi 200–2100 euró közötti összeg lehet. A támogatás célja, hogy az érintettek maguk szervezhessék meg az ellátást, vagy professzionális szolgáltatást vehessenek igénybe.

Ilse Simma-Boyd kiemelte, hogy az ellátási formák széles spektrumot ölelnek fel: Intézményi ellátás (idősotthonok), mobil gondozói szolgálatok, részmunkaidős intézményi ellátás, alternatív lakhatási formák, valamint a sajátos osztrák modell, a 24 órás otthoni gondozás, amelyet mintegy 60 ezer, főként környező országokból érkező gondozó biztosít.

Az osztályvezető felhívta a figyelmet arra is, hogy az ellátás túlnyomó részét (kb. 80%-át) mégis a családtagok, barátok és szomszédok végzik, többnyire fizetés vagy szakmai képzettség nélkül – ez az informális gondozás. Az állam különböző pénzügyi és szociális intézkedésekkel igyekszik enyhíteni a terheiket, például gondozási szabadsággal és támogatásokkal.

A gondozási feladatok megoszlik a szövetségi kormány, a tartományok, az önkormányzatok, valamint a non-profit és magánszolgáltatók között. Az intézményi ellátásban a non-profit szereplők a dominánsak (50–60%), míg a mobil gondozás területén részesedésük 80% feletti - hangsúlyozta a szakember.

A jövő kihívásai

Ilse Simma-Boyd rámutatott: a legnagyobb gondot a szakemberhiány jelenti, amely folyamatosan súlyosbodik. A Caritas szerint a jövőben nemcsak strukturális átalakításokra, hanem innovatív megoldásokra és új közösségi válaszokra is szükség lesz a fenntarthatóság érdekében.

A gondoskodó közösségek filozófiája és gyakorlata

A workshop záró előadásában Klaus Wegleitner, a Grazi Egyetem docense, a Sorgenetz elnöke - A Sorgenetz egy osztrák székhelyű nonprofit szervezet (egyesület), amely a „gondoskodás kultúrájának” (Sorgekultur) támogatására, társadalmi szolidaritás erősítésére fókuszál, különösen az életkor, az ápolás, a demencia, a halál és a gyász kérdéseivel - kapcsolatban beszélt a gondoskodó közösségek filozófiájáról és gyakorlati megvalósulásáról. Hangsúlyozta, hogy a „caring communities” nem egyszerűen ellátási modellek, hanem a jövő társadalmának víziói: olyan közösségeké, ahol a gondoskodás a mindennapi élet és a társadalomszervezés alapelve.

Klaus Wegleitner elmondta, hogy a gondoskodásnak minden szakpolitikában meg kell jelennie, nem szűkülhet le csupán az egészségügyi vagy szociális ellátásra. Úgy fogalmazott: „In what kind of society do we want to live and die well?” – vagyis milyen társadalomban akarunk jól élni és jól meghalni.

Az előadásban bemutatta a bécsi „ACHTSAMER 8.” kezdeményezést is, amely Josefstadt kerületben valósult meg. A projekt célja az volt, hogy a legsebezhetőbb csoportok – például a demenciával élők, az idősek, a gazdasági nehézségekkel küzdők vagy a bevándorlói háttér miatt marginalizált emberek – is aktívan részt vehessenek a közösségi és kulturális életben.

Klaus Wegleitner részletesen ismertette, hogy a program milyen kapcsolódási és részvételi formákat hozott létre: történetmesélő kávéházakat, lakossági fórumokat, az „Achtsames Achterl” közösségi asztaltársaságot, sorgetelefont és személyes beszélgetéseket, valamint színházi és művészeti programokat, amelyek közös gondolkodásra és cselekvésre ösztönöztek.

Rámutatott, hogy a kezdeményezés célja az volt, hogy negatív sztereotípiákat alakítson át pozitív képekké, és új kapcsolatokat építsen generációk, kultúrák és intézmények között. Bár a projekt hivatalosan 2024 februárjában zárult le, a résztvevők azon dolgoznak, hogy a tapasztalatok és az eredmények hosszú távon is fennmaradjanak, és erősítsék a kerület közösségi szövetét.

Mit gondolnak a résztvevők a gondoskodó közösségekről?

A workshop zárásaként a résztvevők is megosztották saját tapasztalataikat és ötleteiket arról, hogyan tudnak a közösségek fenntartható módon gondoskodni egymásról. A válaszok között megjelent: informális csoportok létrehozása (pl. olvasókörök, önkéntes közösségek) és ezek összekapcsolása, intelligens egészségügyi és szociális megoldások alkalmazása és megosztása a különböző közösségek között, a közszolgáltatások decentralizálása és a folyamatos közoktatás erősítése, valamint annak hangsúlyozása, hogy a közösségeknek a tartóssághoz közös vízióra van szükségük.

Ezek az interaktív gondolatok jól mutatják, hogy a résztvevők nemcsak hallgatói voltak az előadásoknak, hanem aktívan reflektáltak is arra, miként lehet a gondoskodás kultúráját erősíteni saját közegeikben.

Együtt hidakat építünk

A workshopot Kolin-Sabján Katalin, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége nemzetközi titkára moderálta. Hangsúlyozta: „Együtt hidakat építünk – ahogy Wegleitner professzor mondta –, ez a megfelelő módja annak, hogy gondoskodó közösségeket alakítsunk, hiszen mindannyian olyan állampolgárok vagyunk, akiknek különböző felelőssége van, és az együttműködés minden szinten segít minket.”

Az osztrák előadások világosan megmutatták: a gondoskodás jövője egyszerre technológiai, intézményi és közösségi kérdés. A mesterséges intelligencia és a robotika új lehetőségeket kínál a mindennapi gondozásban, a szolgáltatási rendszerek reformja nélkülözhetetlen a fenntarthatósághoz, a gondoskodó közösségek pedig társadalmi szinten adnak választ az öregedő társadalom kihívásaira.

Ahogy Klaus Wegleitner fogalmazott, a gondoskodó közösségek egy jövőbeni képet adnak arról, hogy hogyan fog kinézni a társadalmunk. Emberek élnek együtt emberekkel – és ennek a minőségét kell erősíteni. A gondoskodásnak minden szakpolitikában jelen kell lennie, mert csak így teremthetünk emberközpontú, szolidáris és fenntartható jövőt.