Megkezdte munkáját az Európa Tanács Kongresszusának új magyar delegációja
Személyes találkozón egyeztettek február 23-án a TÖOSZ Önkormányzati Információs és Koordinációs Központjában a 2026–2031 közötti időszakra megválasztott magyar delegáció tagjai, akik az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusában képviselik Magyarországot. A Kongresszus Elnöksége jóváhagyta a magyar delegáció összetételét az elkövetkező öt évre, ennek apropóján a tagok személyesen is megismerkedtek egymással, valamint áttekintették a következő ciklus legfontosabb feladatait.
.jpg)
Az egyeztetés során a delegáció tagjai áttekintették a kongresszusi munkából fakadó feladatokat és kérdéseket, valamint megismerték a TÖOSZ delegációt támogató szerepét.
A találkozó fontos lépést jelentett abban, hogy a magyar delegáció felkészülten és összehangoltan kezdje meg munkáját az Európa Tanács keretein belül. Gratulálunk, és eredményes munkát kívánunk!
A találkozón részt vevő delegációtagok a képen balról jobbra:
Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere; Bartha Barna, a Pest Vármegyei Közgyűlés tagja; Nagy-József Katalin, Kővágószőlős polgármestere; dr. Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere; Magyar Anna, a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés alelnöke; Friderics Cecília, Nagyszentjános polgármestere; Sztankó Bernadette, Viss polgármestere; dr. Illés György, delegációvezető, Pilisszentlászló alpolgármestere; Pokorádi Gábor, Pécs Megyei Jogú Város közgyűlési tagja.
A teljes delegáció:
Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa
Magyar nemzeti delegáció – 2026-2031
Helyi Önkormányzatok Kamarája
|
Név |
Település, pozíció |
Tagok és póttagok |
|
Campanari-Talabér Márta |
Várpalota polgármestere |
tag |
|
Friderics Cecília |
Nagyszentjános polgármestere |
tag |
|
Dr. Gémesi György |
Gödöllő polgármestere |
tag |
|
Dr. Illés György |
Pilisszentlászló alpolgármestere |
tag |
|
Dr. Hanusi Péter |
Mátészalka polgármestere |
póttag |
|
Nagy-József Katalin |
Kővágószőlős polgármestere |
póttag |
|
Sztankó Bernadett |
Viss polgármestere |
póttag |
Régiók Kamarája
|
Név |
Képviselt szervezet, beosztás |
Tagok és póttagok |
|
Bánné dr. Gál Boglárka |
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlési elnök |
tag |
|
Hernádi Ádám |
Esztergom Megyei Jogú Város polgármestere |
tag |
|
Szűcsné Posztovics Ilona |
Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere |
tag |
|
Bartha Barna |
Pest Vármegyei közgyűlés tagja |
póttag |
|
Magyar Anna |
Csongrád-Csanád Vármegyei közgyűlés alelnöke |
póttag |
|
Pokorádi Gábor |
Pécs Megyei Jogú Város közgyűlési tagja |
póttag |
|
Szemereyné Pataki Klaudia |
Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere |
póttag |
A delegáció vezetője: Dr. Illés György
A delegáció helyettes vezetője: Campanari-Talabér Márta
Delegációtitkár: Kolin-Sabján Katalin