Tisztújítás a TÖOSZ-nál – Hanusi Péter a legnagyobb önkormányzati szövetség új elnöke
A 2024-es önkormányzati választásokat követően 2025. március 25-én került sor a legnagyobb taglétszámú magyar önkormányzati érdekvédelmi szervezet, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) tisztújító Küldöttgyűlésére a veresegyházi Kucsa Tamás Városi Sportcsarnokban, ahol egyhangú szavazással megválasztották a Szövetség vezetőit és vezető testületeit. A TÖOSZ legfőbb döntéshozó szerve a Küldöttgyűlés dr. Hanusi Pétert, Mátészalka polgármesterét választotta a TÖOSZ elnökévé.

Dr. Hasnusi Péter korábban, 2020. február 26-tól a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei tagozat vezetőjeként, 2024. október 1-jétől pedig megbízott elnökként látta el a szervezetben betöltött vezetői feladatait.
A TÖOSZ társelnökeivé választották
- Dicső Lászlót, Alsómocsolád község polgármesterét, a Szövetség korábbi társelnökét,
- Dr. Győri Ottiliát, Budakeszi város polgármesterét, a TÖOSZ Polgármesternői Tagozat vezetőjét,
- Hodálik Pált, Szarvas város polgármesterét, a Szövetség korábbi társelnökét,
- Pergő Margit Cecíliát, Berhida város polgármesterét, a Szövetség korábbi társelnökét.
A TÖOSZ Elnökség tagja a további 17 vármegyei tagozatvezető.
A TÖOSZ Felügyelő Bizottsága elnökévé Szabó Zoltán Ferencet, Szentes város polgármesterét
választották.
A Felügyelő Bizottság tagjává választották:
- Szabó Józsefet, Répcelak polgármesterét,
- Tóth Istvánt, Bogyiszló polgármesterét
- Ujvári Lászlót, Balástya polgármesterét
- Szókovács Pétert, Gyöngyös polgármesterét
Ugyancsak megválasztásra kerültek a Felügyelő Bizottság tagjai, valamint a TÖOSZ tanácsnokai, akik egyes önkormányzati szakfeladatokért felelősek:
-Básthy Béla Kőszeg polgármestere, oktatási és közművelődési tanácsnok,
-Tóth Lucia Krisztina, Kisrécse polgármestere, ifjúság- és gyermekvédelmi tanácsnok,
-Szabó László, Bugac polgármestere, sport és turisztikai tanácsnok,
-Tömöri Balázs, Pilisborosjenő polgármestere, nemzetiségi és kisebbségi tanácsnok,
-Kelemen Tamás Pacsa polgármestere, egészségügyi tanácsnok,
-Bíróné dr. Dienes Csilla Szamossályi polgármestere, egészségügyi tanácsnok,
-Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgármestere, településüzemeltetési és közszolgáltatási tanácsnok,
-Lendvai Ivánné polgármester, Kunsziget polgármestere, terület- és településfejlesztési tanácsnok,
-Szabó Zsolt, Hahót polgármestere, közlekedéspolitikai és infrastrukturális tanácsnok,
-Dr. Fegyveres-Fiskál Gábor, Nagykovácsi alpolgármestere, környezet- és klímavédelmi tanácsnok,
-Ceglédi Eszter, Veresegyház alpolgármestere, önkormányzati-gazdálkodási tanácsnok,
-Gáll Attila, Iszkaszentgyörgy polgármestere, - külkapcsolati tanácsnok.
A Küldöttgyűlés elfogadta a Szövetség éves beszámolóját, a 2024. évi zárszámadását, a 2025. évi költségvetését, a Felügyelő Bizottság jelentését, a TÖOSZ Alapszabályának módosítását.
A tisztújítás mellett az eseményen a TÖOSZ ünnepélyes keretek között oklevéllel ismerte el azokat a polgármestereket, akik immár 35 éve töltik be folyamatosan e tisztséget. Az elismeréseket dr. Hanusi Péter elnök és dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, az esemény díszvendége és szakmai előadója közösen adták át a megjelent településvezetőknek.
A 134 küldött részvételével megtartott tanácskozáson a polgármesterek elfogadták a TÖOSZ elvárásait és kezdeményezéseit az önkormányzati rendszerrel kapcsolatban, a dokumentum elérhető a www.toosz.hu weboldalon.
Gratulálunk minden megválasztott tisztségviselőnek és kitüntetett polgármesternek!