A női vezetők jövőt formáló szerepe a TÖOSZ-ban

2025. 04. 04. | TÖOSZ hírek

A női településvezetők közössége évről évre erősödik – ez mutatkozott meg a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) Polgármesternői Tagozatának 2025. április 2-ai, Budakeszin megrendezett tisztújító tagozati ülésén is. A találkozón nemcsak tisztújítás zajlott, hanem előremutató szakmai diskurzus is a gondoskodó közösségekről, a technológia jövőjéről és a női vezetők meghatározó szerepéről. Dr. Hanusi Péter, a TÖOSZ elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a nőknek nagyobb szerepet szeretne szánni a TÖOSZ életében.

Dr. Hanusi Péter, a TÖOSZ elnöke méltatta a női tagozat elmúlt években végzett munkáját. Kiemelte, hogy nagyon számít a hölgyekre nemcsak a TÖOSZ-ban, hanem saját polgármesteri munkájában is. Már elnöki megbízatása kezdetén egyértelművé tette, hogy „a női erőt sokkal jobban kihasználjuk a TÖOSZ és mindnyájyunk érdekében.”
Hangsúlyozta: komolyan gondolja a női polgármesterekkel való együttműködést, és kérte is a tagozatot, hogy maradjanak továbbra is kezdeményezőek, aktívak. Mint fogalmazott: „amit mi férfiak nem tudunk megoldani, vagy másképp oldjuk meg, vagy sokat beszélünk róla, azt a hölgyek valóban megoldják.” Arra biztatta a női tagozatot, hogy legyenek kreatívak – és ezt nem iránymutatással kívánja támogatni, hanem azzal, hogy szabad teret biztosít számukra. „Hagyjuk, hogy mondják meg, szerintük mi lenne a jó irány” – fogalmazott, hozzátéve, hogy biztos abban: a női vezetők kreatív gondolkodásukkal színesíteni fogják a TÖOSZ munkáját.

Dr. Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere, a TÖOSZ társelnöke és a Polgármesternői Tagozat újraválasztott elnöke kiemelte, hogy a polgármesternői tagozat vezetőivel közösen úgy gondolják, hogy a tagozat missziója az lehet, hogy segítse a hölgyeket saját vágyaik és céljaik megvalósításában – olyan eszközöket adva a kezükbe, amelyekkel ezt valóban elérhetik.

Rámutatott arra is, hogy a jövő alakítása minden vezető felelőssége. Véleménye szerint azok a vezetők, akik nem foglalkoznak a jövővel, könnyen lemaradnak. A mesterséges intelligencia szerinte nem csupán technikai kérdés, hanem a gondolkodás forradalma, amelyhez nyitottsággal kell közeledni, hogy ne csak megértsük, hanem alkalmazni is tudjuk a közösségek javára.

Az eseményen dr. Juhász Hajnalka, országgyűlési képviselő, a KDNP alelnöke és nőtagozatának elnöke személyes hangvételű köszöntő beszédében szólt arról, milyen kihívásokat jelent nőként helytállni a politikai életben. Anyaság, közéleti szerepvállalás, a napi döntések súlya – mind olyan tényezők, amelyek a női vezetők különleges terheit jelentik, mégis, ahogyan fogalmazott: a nőkben megvan az az erő, amely újra és újra képes megújulni, még a legnehezebb helyzetekben is. Beszédében egyik példaképe, Margaret Thatcher szavait is idézte: „Ha a politikában valamiről azt szeretnéd, hogy beszéljenek, bízd a férfiakra. De ha valamit meg is akarsz oldani, add a nők kezébe.”

A digitális jövőt Kolin Péter, a TÖOSZ kommunikációs titkára mutatta be a TÖOSZ Online Platform és a Helyi Önkormányzati Adat Platform ismertetésével. Előadásában rávilágított: ezek az eszközök segítik a tudásmegosztást, az átláthatóságot és az adatvezérelt döntéshozatalt az önkormányzatok mindennapjaiban.

A Gondoskodó Közösségek / Caring Communities projekt nemzetközi vonatkozásait Kolin-Sabján Katalin, a TÖOSZ nemzetközi titkára ismertette. Mint mondta: „A projektben mi vezetjük azt a szegmenst, amely a különböző országok otthonápolási rendszereit és jó gyakorlatait mutatja be. Workshopokat szervezünk, szinkrontolmácsolással – minden érdeklődőt szeretettel várunk.”

A hazai tapasztalatokat Bíróné dr. Dienes Csilla, Szamossályi polgármestere egészítette ki: „A gondoskodó közösség célja, hogy az idősek minél tovább egészségesen, méltósággal élhessenek otthon. A mi szerepünk az önkormányzatokban a megelőzés, és az is, hogy a fiatalokat érzékenyítsük az idősek iránt.”

Katona Dávid „A mesterséges intelligencia és az önkormányzatok” című előadásában rámutatott: az MI nemcsak eszköz, hanem szemléletmód-váltás is. „Ez a gondolkodás forradalma – és aki most nem foglalkozik vele, az kimarad a jövő alakításából” – hangsúlyozta.

A nap zárásaként dr. Győri Ottilia bemutatta a Polgármesternői Tagozat új szakmai programját, amely 100 női településvezető véleménye alapján készült. A „Női sorsok harmonikus kiteljesedése a mai magyar társadalomban” című stratégia átfogó célja, hogy segítse a nők közéleti szerepvállalását, vezetői készségeinek fejlesztését és a közösségekben való aktív jelenlétüket. Javaslatot tett egy új, „Az év polgármesternője” díj alapítására is, amely 2026-tól kerülne átadásra, elismerve a kiemelkedő női önkormányzati vezetők munkáját.

A nap hivatalos lezárásaként sor került a TÖOSZ Polgármesternői Tagozata elnökének, valamint régiós vezetőinek megválasztására. Az elnökség tagjait az alapszabály szerint régiónként választották meg a következő ciklusra, a korábbi elnökség minden tagját újraválasztották, az elnökség tagja a tagozat elnöke is.