Együttműködési megállapodást írt alá az Igazságügyi Minisztérium és a TÖOSZ
Az ünnepélyes eseményen a dokumentumot Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Hanusi Péter, a TÖOSZ elnöke látták el kézjegyükkel hétfőn Budapesten. Az együttműködés célja, hogy a TÖOSZ, mint a legnagyobb önkormányzati érdekszövetség tagönkormányzatainak informálásával és bevonásával bekapcsolódjon az áldozatsegítés rendszerébe, közelebb víve a segítséget azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Tuzson Bence fontos pillanatnak nevezte az együttműködés megkötését, azt mondta: a partnerség révén hamarosan el fogják érni, hogy az országban minden megyeszékhelyen legyen áldozatsegítő központ.
"Magyarország óriásit lépett előre az áldozatsegítés területén" – jelentette ki a miniszter, hozzátéve: korábban a büntetőjog központjában az áldozatok helyett mindig a bűncselekmény és a bűnelkövető állt, ezen a gondolkodásmódon pedig változtatni kellett.
De ez az egész munka nem jelentene semmit akkor, hogyha nem lennének partnereink. Nem lennének olyan partnereink, akik segítséget nyújtanak nekünk abban, hogy egyrészt információval látják el az embereket – akik áldozatok vagy potenciális áldozatok –, hogy hova fordulhatnak akkor, hogyha bajba kerülnek. Másrészről pedig abban is segítenek nekünk, hogy az áldozatokat közvetlenül hozzánk küldik – hívta fel a figyelmet a miniszter.
Tuzson Bence különösen fontosnak nevezte az alkalmat, amikor együttműködési megállapodást köthet az Igazságügyi Minisztérium a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével. Kiemelte, hogy ez a Szövetség az ország több mint felét átfogja – több mint felét a települési önkormányzatoknak. Több mint 1700 tagja van ennek a Szövetségnek, amelyen keresztül segíteni tudunk az áldozatoknak – mondta.
„Nagyon köszönöm elnök úrnak és a Szövetségnek, hogy ezt a segítséget számunkra felajánlotta – azt a segítséget, hogy az információt eljuttatja az emberekhez és az önkormányzatokhoz is –, és az önkormányzatokhoz esetlegesen forduló emberek el tudnak jutni az Áldozatsegítő Központokba, és együttesen tudunk segíteni az áldozatoknak.” – hangsúlyozta a miniszter.
Hanusi Péter, a TÖOSZ elnöke kiemelte, hogy nagy tisztelettel fogadta azt a kezdeményezést, amit a magyar kormány tett az elmúlt időszakban: országos szinten jelennek meg az Áldozatsegítő Központok, és ahol nem központ, ott Áldozatsegítő Pontokat hoznak létre.
„Ezt úgy szoktam mondani, hogy mindenki teszi a maga dolgát” – fogalmazott Hanusi Péter. – „Az önkormányzatok is próbálnak előrelépni ezen a területen. Most elkezdjük, aztán a településeink segítségével kiteljesítjük ezt a bizonyos együttműködést.” – tette hozzá az elnök.
Mint mondta, minden megállapodás annyit ér, amennyit belőle meg is valósítanak. Ő maga biztos abban, hogy ez egy gyümölcsöző együttműködés lesz.
A közös munkával kapcsolatban Hanusi Péter úgy fogalmazott: nagy várakozásokkal tekint előre, és hisz abban, hogy „ha mindenki beleteszi az energiát, amit ez a szép lelkület kíván, akkor ez egy sikeres folyamat lesz.”
Végezetül emlékeztetett: „Nyilván fontos, hogy minden áldozattá vált polgárunkat segítsük. Azt gondolom, hogy az önkormányzatok közvetlen kapcsolatban állnak az emberekkel. Ez azt jelenti, hogy információkat és sok egyéb dolgot tudunk adni ezeknek a központoknak, hogy a munkájuk kiteljesedjen – hiszen bármelyik állampolgárunk áldozattá válhat, az ő segítésük létfontosságú.” – hangsúlyozta az elnök.
Forrás: TÖOSZ/MTI