További hírek
2017. 07. 07-én jelentek meg a 2017. évi Tanyafejlesztési Program felhívásai, melyek az alábbi területeken vehetőek igénybe. Alföldi tanyás térségnek tekinthető Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye, Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye összes járása, továbbá Pest megye Ceglédi, Dabasi, Gyáli, Monori, Nagykátai, Nagykőrösi, Ráckevei, Szigetszentmiklósi, illetve Vecsési járása.
A MUT Falutagozata megtartotta a 2017. évi Falumegújítási Díj Pályázattal kapcsolatos első műhely-megbeszélést. Ismertetésre kerültek az idei mottó gondolatai ("Tovább gondolni"), valamint az elkészítendő pályázati dokumentáció követelményei. A résztvevők megállapodtak abban, hogy a pályázat hivatalos meghirdetése előtt tájékoztatásképpen az előzetes pályázati felhívás legyen elérhető az érdeklődők számára.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Megyaszón 2017.június 21-én történt jégverés következtében a lakóházak súlyos károkat szenvedtek. Több épület tetőszerkezete nagy mértékben megrongálódott vagy megsemmisült. A károk ideiglenes helyreállítását az Önkormányzat a vihar után azonnal megkezdte. Megyaszó Község Önkormányzata a keletkezett jégkár helyreállításához felhasználandó pénzadomány befogadására számlaszámot nyitott, minden segítséget hálásan megköszönnek.
A közúti közlekedéssel összefüggő egyes szabályszegések miatt a gépjárművezető távollétében alkalmazható bírságokkal helyes jogalkalmazás elősegítése érdekében dr. Pintér Sándor belügyminiszter valamennyi helyi önkormányzat polgármesterének, jegyzőjének tájékoztató levelet küldött. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint sajnos azóta is számos jelzés érkezett a tárcához, hogy a közterület-felügyelők továbbra is helyzetelen bírságolási gyakorlatot folytatnak. A minisztérium kérésének megfelelően az érintettek helyes jogalkalmazási gyakorlatának elősegítésére tesszük közzé a belügyminiszteri tájékoztatót.
Új módszerekkel és eredményekkel jelent meg az Állami Számvevőszék legfrissebb integritás tanulmánya a közszféra integritáshelyzetéről intézménycsoportonként. Az Állami Számvevőszék Integritás Projektje arra törekszik, hogy elősegítse a hazai közszférában az integritás-szemlélet elterjedését. Az elemzés eredményeit egyoldalas értékelőlapokon foglalták össze a tanulmány készítői, a helyi önkormányzatokra vonatkozó értékelőlapot ismertetjük.
A Rákosmenti Gyermekcukorbetegek Közhasznú Egyesülete idén tizenkettedik alkalommal rendezi meg nyári oktatótáborát cukorbeteg gyermekek részére. Sok szeretettel várnak minden 5-18 év közötti diabéteszes gyermeket. *Idén ismét „nem csak” cukorbeteg, hanem túlsúlyos és liszt-érzékeny gyermekeket is! Határon túli magyar cukorbeteg gyermekek is jelentkezhetnek!
A Miniszterelnökség és szakmai háttérintézménye, a Lechner Tudásközpont a lehető legtöbb formában szeretne segítséget nyújtani a főépítészeknek, jegyzőknek, polgármestereknek és minden résztvevőnek a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény végrehajtásában. Ennek megfelelően elérhetővé vált a törvény végrehajtásával kapcsolatos, az Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság és a Lechner Tudásközpont által tartott szakmai továbbképzés oktatóanyaga.
A 2004-ben létrehozott hálózat célja, hogy erősítse a városokkal és a városok közötti együttműködést, elismerve a kreativitást a fenntartható fejlődés egyik stratégiai tényezőjeként gazdasági, társadalmi, kulturális és környezeti szempontból egyaránt. Az UNESCO párizsi központja közzétette a 2017. évi kiírást, a pályázás közvetlenül történik az UNESCO párizsi központja felé 2017. június 16-ig, azonban a pályázathoz csatolni kell az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának ajánlólevelét is, amelynek kiállítására a pályázati anyag Bizottság által történő véleményezése után kerülhet sor. A titkárság 2017. május 26-ig várja a kész pályázati anyagokat véleményezésre.
Tavaly decemberben sajtótájékoztató keretében hetedszer indult el az OTH/ÁNTSZ égisze alatt „ év praxisa a Kárpát medencében” pályázatot, amelyben keresik a tavalyi év év legjobb, a betegeivel legtöbbet törődő háziorvosát, nővérét, egyszóval praxisát.
A kutatás témája az önkormányzatok stratégiai tervezési gyakorlata és egy nemzetközi összehasonlítás elkészítése az EU országok körében. Ennek érdekében a kutatók egy kérdőívet állítottak össze. A 21 egyszerű kérdésből álló kérdőív kitöltésével a kitöltő egy, a helyi önkormányzatok stratégiai tervezésével kapcsolatos Európai Uniós kutatásban vesz részt. Kérjük, hogy válaszaival segítse a hazai helyzet elemzését és a nemzetközi összehasonlítást. A válaszokat a kutatók összesítve értékelik, a kutatás összesített eredményeit minden válaszadóval megosztják. Az eredmények egy összefoglaló tanulmányban lesznek aggregáltan elérhetőek, az önkormányzatok nem lesznek benne azonosíthatóak.
Építészeti szemléletformáló célt szolgál a településképi rendeletet megalapozó, a települési környezet megjelenését meghatározó jellemzőket és elvárásokat összefoglaló településképi arculati kézikönyv, melyet a települési önkormányzat normatív határozata mellékleteként fogadja el. A kézikönyvet az önkormányzat a nyilvánosság bevonásával a település teljes közigazgatási területére kell, hogy elkészítse. A Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Területrendezési és Településügyi Főosztálya közzétette a településképi arculati kézikönyv készítéséhez segítséget nyújtó útmutatót.
A TÖOSZ elnöksége 2017. január 18-ai ülésén továbbra is kiemelten foglalkozott az ASP rendszerhez csatlakozott, és az alkalmazásokat igénybe vevő önkormányzatok által felmerülő tapasztalatok összegzésének lehetőségével és igényével. Ennek megfelelően kérjük, amennyiben a rendszerhez való csatlakozással, annak alkalmazásával kapcsolatban működési problémát észlelt (a hiba leírásával, fennállásának időtartamával és időpontjáról megadásával) vagy észrevétele van, szíveskedjen jelezni azt titkárságunk részére.
A kerti és háztartási hulladékok elégetése otthon nem csak tilos, de környezetszennyező és egészségre ártalmas. A Humusz bemutatja, hogyan kell megfelelően fával tüzelni, illetve hogyan kezeljük hulladékunkat (pl. komposztálással).
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége együttműködésében az önkormányzatok fejlesztési projektjeinek megvalósításához, a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 keretében egynapos pilot képzést tartott, melyen polgármesterek, a fejlesztési projektek végrehajtásában közreműködő szakemberek, valamint az oktatási intézmény munkatársai vettek részt.
Hassay Zsófiát, Terézváros polgármesterét választották a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) társelnökévé. A VI. kerületi vezető és Tarlós István főpolgármester, a BÖSZ elnöke hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a szervezet közgyűlésén egyhangúlag hozták meg a személyi döntést.
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának tájékoztatója a vízkészletjárulék számításával kapcsolatos 2017. évi változásokról.
Eredményesen zárult a többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok körében végzett integritás felmérés adatfelvételi szakasza. A korrupciós kockázatok és az azokkal szembeni kontrollok kiépítettségét feltérképező önkéntes felméréshez közel 400 gazdasági társaság csatlakozott.
A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tizenegyfős kutatócsoportja 2015 őszétől 2018 tavaszáig azt vizsgálja, hogy vajon a hazai települési önkormányzatok milyen szerepet töltenek be a környezetpolitikában illetőleg a környezetvédelmi jog alakításában és végrehajtásában. Kérjük segítse az egyetem kutatását azzal, hogy a lenti linken található, mindössze nyolcoldalas kérdőívet szakmailag kompetens, lehetőleg vezető beosztású munkatárs – tapasztalataink szerint ez leginkább a jegyző, esetleg alpolgármester, illetékes osztály vezetője – kitölti!
Az Idősek Oldalán Alapítvány országosan, „házon kívüli” vizsgálati napok szervezésével segíti az önkormányzatokat, ahol a megjelenők számára – a tevékenység végzéséhez szükséges előírásokat betartva- kínál ingyenes hallásvizsgálatot, így a „szakvizsgálat megy az emberekhez”.
Tizenegyedik alkalommal találkoztak a magyarországi és a határon túli magyar településvezetők a 2016. június 24-én és 25-én, Gödöllőn, a Magyar Polgármesterek Világtalálkozóján. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) szervezte kétnapos szakmai találkozón számos előadás és kerekasztal beszélgetés hangzott el. Az önkormányzatiság jelenének és jövőjének kérdéseiről szóló panelbeszélgetés résztvevője volt Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke is.