TÖOSZ rendezvények
Alsómocsolád Község Önkormányzata a TÖOSZ Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program 2019. évi pályázati szakaszában „Generációs híd építése és minőségi holisztikus ellátás a településen és az Őszi Fény Idősek Otthonában” című pályázatával Idősügy (falvak kategória) témában második helyezést ért el. Az önkormányzat 2020. augusztus 4-én példaértékű gyakorlatát a minőségi időskor megélését elősegítő konferencia keretében mutatja be.
Az idősellátás jelene és jövője, innovációk és jó gyakorlatok az idősellátásban - a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program 2020-as szakaszának polgármesterek, önkormányzati és idősellátásban dolgozó szakemberek részére szervezett ingyenes, online konferenciáján 2020. június 11-én (csütörtök) 10.00 órától.
A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII törvény a novemberi módosítása óta több lépcsőben változott meg, illetve fog még változni, jelentősen február 1-től. A módosítás leginkább a nemzeti eljárásrendet érinti. A TÖOSZ által szervezett 2020. február 13-i budapesti workshopot dr. Hubai Ágnes hivatalos közbeszerzési tanácsadó, ügyvéd, a TÖOSZ szakértője vezeti. Az előadás nem csak a közbeszerzéssel foglalkozó, hanem az ilyen eljárásban egyéb módon érintett szakembereknek is hasznos információt nyújt. A részvétel TÖOSZ tagoknak kedvezményes!
Kunsziget Község Önkormányzata a TÖOSZ által irányított Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok programjában „Közösen a biztonságért – közösen a polgárok védelméért” című pályázatával 2019 júniusában elnyerte a legjobb önkormányzati gyakorlat címet. Hogy a jó gyakorlatba betekintést nyerjenek az érdeklődők, szeretettel várnak mindenkit egy nyitott szakmai napra Kunszigetre, ahol megismerkedhetnek a komplex falufejlesztéssel is.
Ferencváros Önkormányzata a TÖOSZ által meghirdetett 2019. évi Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok (LÖGY) pályázaton "Idősügyi jó Gyakorlatok" témában, városok kategóriában idén júniusban első helyezést ért el. A díjnyertes önkormányzati gyakorlatot most bárki megismerheti 2019. november 20-án a Ferencvárosi Művelődési Központban.
A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége és a TÖOSZ együttműködésében első alkalommal megvalósuló, polgármestereknek, helyetteseknek, önkormányzati döntéshozóknak szervezett szakmai konferencia célja, hogy a távhővel ellátott és a távhőellátásba potenciálisan bevonható települések vezetőinek figyelmét ráirányítsuk a távhőszolgáltatás globális klíma- és lokális levegőminőség-védelemben, valamint a közintézmények hatékony energiaellátásában betöltött szerepére, ezzel is elősegítve a 2020 utáni időszak európai uniós forrásainak felhasználását lehetővé tevő projektek időbeni előkészítését.
2018. január 30-án a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége közös konferenciát szervezett Budapesten. A helyi környezetpolitika elméleti és gyakorlati megközelítései című konferencia áttekintést nyújtott a mai hazai környezetpolitikai helyzetről, és rávilágított a helyi szintű környezetvédelem előtt álló kihívásokra.
2018. január 30-án 10 órai kezdettel a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) közös konferenciát szervez Budapesten. A helyi környezetpolitika elméleti és gyakorlati megközelítései című konferencia célja, hogy áttekintést nyújtson a mai hazai környezetpolitikai helyzetről, és rávilágítson a helyi szintű környezetvédelem előtt álló kihívásokra.
A TÖOSZ 2008 óta évente meghirdetett pályázatának célja a legjobb önkormányzati gyakorlatok, új és innovatív helyi megoldások feltérképezése, és megismertetése az ország más önkormányzataival, illetőleg az ilyen megoldásokat nyújtó önkormányzatok tudásának és tapasztalatának terjesztése. A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program 2017. október 24-ei záró konferenciáján és döntőjén a résztvevő önkormányzatok versengenek legjobb önkormányzati gyakorlatukkal. A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által rendezett 2017. május 9-ei Borsod-Abaúj-Zemplén megyei polgármesteri fórumon Kislászló Csaba, Igrici polgármestere, az esemény házigazdája és Kerekes Miklós, a TÖOSZ társelnöke, Ajak polgármestere köszöntötték elsőként a megjelenteket. Cikkünkben a fórumon elhanhgzott előadások prezentációit találhatják.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által rendezett 2017. május 3-ai Nógrád megyei polgármesteri fórumon Markó Antal, Szügy polgármestere,a TÖOSZ Nógrád megyei tagozatvezetője, az esemény házigazdája és Pergő Margit, a TÖOSZ társelnöke, Berhida polgármestere köszöntötték elsőként a megjelenteket. Cikkünkben a fórumon elhanhgzott előadások prezentációit találhatják.
2017. április 25-én, Püspökladányban tartott megyei polgármesteri fórumot a TÖOSZ. A szövetség hagyományos országjáró rendezvénysorozatával biztosít rendszeres lehetőséget tagjai és valamennyi érdeklődő polgármester, jegyző, önkormányzati szakértő számára véleményük kifejtésére, észrevételeik megfogalmazására és megvitatására az önkormányzati összefogás jegyében.
2017. április 24-én, Nagyhalászon tartott megyei polgármesteri fórumot a TÖOSZ. A szövetség hagyományos országjáró rendezvénysorozatával biztosít rendszeres lehetőséget tagjai és valamennyi érdeklődő polgármester, jegyző, önkormányzati szakértő számára véleményük kifejtésére, észrevételeik megfogalmazására és megvitatására az önkormányzati összefogás jegyében.
A térségi együttműködések jelentőségéről, szerepéről, a jövőbeni lehetőségekről tartott konferenciát a TÖOSZ Abasáron, a Saári Közösségi Házban, 2017. április 26-án. Szövetségünk fontosnak tartja a közös gondolkodást a térségi együttműködéseken belül rejlő lehetőségek kihasználásáról, a települések közötti szakmai együttműködések erősítéséről, a jó gyakorlatok és tapasztalatok átadásáról, valamint a rendelkezésre álló pályázati források minél hatékonyabb felhasználásáról. A rendezvény keretében települési és állami vezetők, szakértők előadása mellett a személyes eszme- és tapasztalatcsere és is fontos szerepet kapott a résztvevő önkormányzati vezetők, társulások vezetői, szakértők közreműködésével.
2017. április 19-én Gyöngyösorosziban tartott megyei polgármesteri fórumot a TÖOSZ. A Szövetség hagyományos országjáró rendezvénysorozatával biztosít rendszeres lehetőséget tagjai és valamennyi érdeklődő polgármester, jegyző, önkormányzati szakértő számára véleményük kifejtésére, észrevételeik megfogalmazására és megvitatására az önkormányzati összefogás jegyében.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Partners Hungary Alapítvány közös szervezésében workshop-ot tartott 2017. április 24-én azzal a céllal, hogy új módszertant és eszközöket mutasson a roma közösségekkel való együttműködésben. A TÖOSZ titkárságának is helyet adó Önkormányzati Információs és Koordinációs Központban tartott eseményen a résztvevő települési vezetők, mediátorok bemutatták saját településüket, helyi társadalmi viszonyaikat, eredményeiket, nehézségeiket, majd az úgynevezett interkulturális mediációt megismerve, annak helyi szinten való használatáról, a működés feltételeiről folyt műhelymunka.
A TÖOSZ és az Autonómia Alapítvány közös munkacsoport-ülést tartott a Közelebb a közösségekhez projekt keretében.Szövetségünk évek óta együtt dolgozik az roma integráció területén tevékenykedő - alternatív Nobel-díjas - Autonómia Alapítvánnyal. 2017. március 22-én a TÖOSZ elnökségi ülés keretében, a „Közelebb a közösségekhez” projekt munkacsoport ülésére került sor a Budapesten, ahol a TÖOSZ tag polgármesterek és települések szociális vezetői arról beszélgettek a program munkatársaival, hogy milyen kihívásokra kell a településeknek válaszolnia a leszakadó csoportok integrációja során.
2017. március 6-án, Beleden tartott megyei polgármesteri fórumot a TÖOSZ. A szövetség hagyományos országjáró rendezvénysorozatával biztosít rendszeres lehetőséget tagjai és valamennyi érdeklődő polgármester, jegyző, önkormányzati szakértő számára véleményük kifejtésére, észrevételeik megfogalmazására és megvitatására az önkormányzati összefogás jegyében.
2017. március 1-jén, Rédén tartott megyei polgármesteri fórumot a TÖOSZ. A szövetség hagyományos országjáró rendezvénysorozatával biztosít rendszeres lehetőséget tagjai és valamennyi érdeklődő polgármester, jegyző, önkormányzati szakértő számára véleményük kifejtésére, észrevételeik megfogalmazására és megvitatására az önkormányzati összefogás jegyében.
2017. február 27-én Igal Városában került megrendezésre a TÖOSZ éves Somogy megyei tagozati ülése. A fontos témákat felsorakoztató megbeszélésen a TÖOSZ tagjai fejezték ki véleményeiket és igényeiket az önkormányzatok érdekeinek országos védelmére.