Képviselő-testületi tudásprogram

  

Képviselő-testületi tudásprogram

Startolnak a képviselők

Adja meg az esélyt, hogy a 2024. ősszel egy felkészült, együttműködésre kész településvezetés kormányozza települését!

A helyi önkormányzati választásokat követően két napos, intenzív és interaktív, az együttműködést megalapozó programot kínálunk a képviselő-testületeknek. Dolgozzanak együtt két napig szakértőinkkel és alkossák meg a következő öt év közös munkájának alapjait!

A Képviselő-testületi tudásprogram pártpolitikától mentes és nyitott bármely önkormányzat számára, amely a helyi demokrácia erősödését és az önkormányzati szereplők szakmai felkészültségét, együttműködését szeretné támogatni.

Az interaktív műhelymunkán a képviselőknek módjuk lesz:

-        az alapvető információk megszerzésére,

-        a pozíciójukból eredő kötelezettségeik és

-        jogaik,

-        kompetenciáik tudatos elsajátítására és fejlesztésére is.

 A Képviselő-testületi tudásprogram célja, hogy a választott képviselők hozzáállásának és gondolkodásmódjának formálása által fejlődjék a helyi demokrácia, a települési közösség és az állampolgárok számára nyújtott közszolgáltatások színvonala.

A képviselők megerősítése a cél: önmagukban, a közösségbe és az önkormányzatiságba vetett hitükben, az egymás iránti tiszteletben és az együttműködési készségükben.

A program az újonnan és az újra megválasztott önkormányzati képviselők számára alapvető ismereteket ad:

-        a jogrendszerről,

-        a helyi önkormányzatokról,

-        a választott és kinevezett szereplők helyzetéről, felelősségükről és lehetőségeikről.

Másrészt a fejlődési folyamatot támogatja azáltal, hogy a jó önkormányzás példáit terjeszti, a helyi közösségfejlesztést és a helyi demokráciát támogatja.  

A program módszere, időtartama: a választásokat követő hat hónapon belül két intenzív nap személyesen, előtte egy nap online formában.

A szakmai program díja:

TÖOSZ-tag önkormányzatoknak 310.000 Ft +ÁFA/3 napos szakmai program, nem tag önkormányzatoknak 620.000 Ft + ÁFA/3 napos szakmai program, amely díj a szakmai program biztosítását és a szervezési költségét foglalja magában.

A résztvevők ellátási költségeit ez az ár nem tartalmazza. Azonban az Önök egyedi igényei alapján megszervezzük a teljes programot:

Ideális esetben külső helyszínen kerül sor a programra, amikor a résztvevők két napig közösen elutaznak és arra az időre valóban maguk mögött hagyják a napi tennivalóikat. A TÖOSZ székhelyéül is szolgáló Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ (1071 Budapest Damjanich u 44. 3/1) ideális helyszín, amelyért teremdíjat sem számolunk fel. A közelben található három csillagos szállodában becslésként egy tíz fős csapat 760.000 Ft bruttó költségen kaphatja meg a teljes programot ellátással együtt (amennyiben TÖOSZ-tag), beleértve a szakmai programot, az étkezést (4 kávészünet pogácsával, gyümölccsel, két ebéd és egy vacsora) és a szállást (egyágyas elhelyezéssel pl. a Benczúr Hotelben, amely gyalogos távolságra található a TÖOSZ-tól) is. Amennyiben nem tagja szövetségünknek, ez az ár 1.070.000 Ft körül alakul. Az árak becslés jellegűek, ám ha Ön minél korábban megmondja nekünk a tervezett dátumot és létszámot, annál jobb árakat tudunk biztosítani Önöknek.

Képviselők önállóan is jelentkezhetnek, és ha legalább hat fő összegyűlik egy időpontra, megtartjuk a programot. Ebben az esetben a szakmai program ára:

TÖOSZ–tagok esetén: 52.000 Ft / fő étkezés és szállás nélkül, a két nap személyes+ 1 nap online programért

Nem TÖOSZ-tagok esetén: 104.000 Ft/fő étkezés és szállás nélkül, a két nap személyes+ 1 nap online programért

Kik lehetnek a résztvevők?

A helyi önkormányzati képviselők, a polgármester, a jegyző, külsős bizottsági tag, külsős alpolgármester és a hivatali dolgozók – vagyis mindenki, akinek szerepe van a sikeres helyi önkormányzásban.

A minimum résztvevő egy háromnapos programra: 6 fő. (maximum 20 fő).

Túl kicsi a település? Kevés a választott képviselő? – Jöjjenek együtt hozzánk a térség más önkormányzatával. Vagy jelezze, hány résztvevőjük lenne és más érdeklődőkkel együtt vegyenek részt a programban.

Kik vezetik a programot?

Szakértőink önkormányzati elismert és tapasztalt szakemberek, képzett trénerek, sokévnyi tapasztalattal és széleskörű tudással a hátuk mögött. A szakértői csapatból olyan szakembert kérünk fel Önökhöz, aki a legjobban tudja támogatni az önkormányzatukat. A trénerrel előzetes megbeszélést folytat a településvezetés; így lesz a program személyre szabott és célzott az Önök igényeinek és elvárásainak megfelelően.

A program hátteréről:

A TÖOSZ korábban – a Norvégiában már évtizedek óta jól működő gyakorlatot alapul véve – sikeres önkormányzati kapacitásépítési programokat valósított meg a Norvég Helyi és Regionális Önkormányzatok Szövetségével partnerségben, a Norvég Alap támogatásával. 2009-ben létrehoztuk a Polgármester Akadémiát, amelynek része volt a helyi önkormányzati képviselők képzése program is. A Képviselők Képzése programban összesen 17 tréningünk volt, amelyen 49 képviselőtestület vett részt összesen 287 fővel, amely a résztvevők tanúsága szerint is sikerrel zárult.

Az előző képviselői képzés tapasztalatait is figyelembe véve a 2014-es általános önkormányzati választásokat követően további 40 tréningre került sor. 

A kis létszámú képviselő-testülettel rendelkező önkormányzatok más települések testületeivel közösen is részt vehettek a programban. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a sikeres tréning alapvető feltétele, hogy a polgármester, a képviselő-testület tagjai és a jegyző, illetve hivatalvezető együtt vegyen részt a kétnapos programon.

A program szervezőjéről, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségéről (www.toosz.hu ):

A TÖOSZ több mint 30 éves szakmai múltjával a háta mögött, jelenleg is az ország legnagyobb, legerősebb, jelentős nemzetközi kapcsolatokkal, korszerű infrastruktúrával, elismert szakértőkkel és magasan képzett apparátussal rendelkező érdekvédelmi szervezete. Helyzetéből adódóan jelenleg az egyetlen olyan önkormányzati érdekvédő szervezet, amely képes az érdekképviseleten és - egyeztetésen túl, színvonalas szolgáltatásokat is nyújtani tagjainak, illetve igény esetén az egész önkormányzati szférának.

A TÖOSZ tevékenységének alapelve – ”Szakszerűség és szolidaritás.” – alapítása óta változatlan. Célunk, hogy az önkormányzati érdekek feltárásával, megfogalmazásával, képviseletével, érvényesítésével járuljon hozzá az önkormányzatbarát társadalmi, gazdasági, jogi és helyi politikai környezet kialakításához, egyben erősítve a decentralizációt, valamint a többszintű kormányzást.

A TÖOSZ betölti országos érdekvédelmi szerepét, kiteljesíti szolgáltató funkcióját, tudatosan bővíti hálózati együttműködését és folyamatosan növeli taglétszámát és önkormányzati érdekvédelmi befolyását. A TÖOSZ a hatályos önkormányzati törvény szabályozása alapján is országos érdekszövetségnek minősül és a kormányzat stratégiai partnere.

A TÖOSZ országos ismertségét elsődlegesen az 1990-es években az önkormányzati vagyonért vívott sikeres küzdelmének köszönheti. Tagjai között az alapítástól megtalálható volt 2011-ig a főváros önkormányzata. Jelenlegi tagok között van kerületi önkormányzat éppúgy, mint megyei közgyűlés, megyei jogú város, járásszékhely város, kisváros valamint nagy- és kisközség. A jelenlegi tagönkormányzatok száma több mint 1650, vagyis a magyar önkormányzatok több mint fele TÖOSZ tag.

 

JELENTKEZEM A PROGRAMRA »