Integrációs kihívások a településeken

2017. 03. 24. | TÖOSZ rendezvények

A TÖOSZ és az Autonómia Alapítvány közös munkacsoport-ülést tartott a Közelebb a közösségekhez projekt keretében.Szövetségünk évek óta együtt dolgozik az roma integráció területén tevékenykedő - alternatív Nobel-díjas - Autonómia Alapítvánnyal. 2017. március 22-én a TÖOSZ elnökségi ülés keretében, a „Közelebb a közösségekhez” projekt munkacsoport ülésére került sor a Budapesten, ahol a TÖOSZ tag polgármesterek és települések szociális vezetői arról beszélgettek a program munkatársaival, hogy milyen kihívásokra kell a településeknek válaszolnia a leszakadó csoportok integrációja során.

 A két szervezet eddigi közös tapasztalataikra építve, „Közelebb a közösségekhez – roma koordinátorok a hatékonyabb EU forrás felhasználásáért” címmel, az Európai Unió Jogérvényesülési és Fogyasztópolitikai Főigazgatóság támogatásával új projektet indított.

A közös projekt célja 15 településen helyi közösségi bevonással olyan fejlesztési folyamatok elindítása, amelyek a romák mind hatékonyabb integrációjára is lehetőséget adnak, a romák bevonását elősegítő, az aktív részvételükre is számító programokon keresztül.

2017. március 22-én a TÖOSZ elnökségi ülés keretében, a „Közelebb a közösségekhez” projekt munkacsoport ülésére került sor a Benczúr Hotelben, ahol a TÖOSZ tag polgármesterek és települések szociális vezetői arról beszélgettek a program munkatársaival, hogy milyen kihívásokra kell a településeknek válaszolnia a leszakadó csoportok integrációja során.

A műhelymunka során többek között a következő kérdések kerültek megtárgyalásra:

Milyen integrációs hagyományaink vannak, amelyekre támaszkodhatunk?
Melyek azok az alapfeltételek, amelyek szükségesek lennének ahhoz, hogy egy polgármester, egy település hozzáfoghasson a leszakadó csoportok, köztük a romák integrációs programjának megvalósításához?

Ahhoz, hogy ezen a területen valódi megoldások születhessenek az Alapítvány munkatársai szerint, három feltételnek kell teljesülnie:
•    A helyi politikai akarat megléte,
•    közösségi aktivitás, közösség megléte, hiteles roma részvétellel
•    Hosszú távú fejlesztési programok.

Az Alapítvány eddigi tapasztalatai szerint a három elem közül egy szinte mindig hiányzik.
A műhelymunka során feltérképezésre került, hogy hogyan áll össze egy ilyen program, milyen alapelveket és fontos alapszabályokat érdemes szem előtt tartani a tervezés során. A beszélgetés során a Roma integrációs projektek nehézségei és jó gyakorlatai vonatkozásában is számos példa elhangzott. A problémáknál többek között megemlítésre kerültek a rendszerváltás után rosszul kialakított programok, a megfelelő együttműködés hiánya a roma és a többségi társadalom között, a korrupció, a roma és a többségi társadalom kulturális különbségeiből adódó félreértések. Jó példákat hallhatunk Szarvas város, Öcsöd nagyközség képviselőjének hozzászólásában.



Nun András, az Autonómia Alapítvány igazgatója a beszélgetés összefoglalásaként elmondta, hogy a közös projektek sikeres lebonyolításának számos összetevője van az elhangzottak alapján: ilyen a kölcsönös bizalom, a szoros kapcsolat a roma és nem roma közösségek között, a roma önszerveződő közösségek bevonása, a partnerségi viszony, a felelősségi körök elismerése. Nagyon fontos, hogy a kezdetektől őszintén és a valós problémákról induljon meg a párbeszéd. A többségi támogatás nélkül nincs integrációs program, a település vezetőinek maguk mellé kell állítaniuk a többséget, fontos, hogy a lakosság nagy része megértse, hogy égető társadalmi problémáról van szó és mindenki érdeke, hogy jó megoldások születhessenek. A programok egyik fő célkitűzése, hogy a segített szerepből segítő szerepbe léphessenek át a szociális nehézségekkel küzdő csoportok képviselői. Ugyanakkor időt kell szánni a változásra, az évtizedes problémák megoldása sok esetben rengeteg időt vesz igénybe, a kis sikereket, kis lépéseket is fontos elismerni, értékelni.