Térségi együttműködési konferenciát tartott a TÖOSZ
A térségi együttműködések jelentőségéről, szerepéről, a jövőbeni lehetőségekről tartott konferenciát a TÖOSZ Abasáron, a Saári Közösségi Házban, 2017. április 26-án. Szövetségünk fontosnak tartja a közös gondolkodást a térségi együttműködéseken belül rejlő lehetőségek kihasználásáról, a települések közötti szakmai együttműködések erősítéséről, a jó gyakorlatok és tapasztalatok átadásáról, valamint a rendelkezésre álló pályázati források minél hatékonyabb felhasználásáról. A rendezvény keretében települési és állami vezetők, szakértők előadása mellett a személyes eszme- és tapasztalatcsere és is fontos szerepet kapott a résztvevő önkormányzati vezetők, társulások vezetői, szakértők közreműködésével.
Dr. Gyergyák Ferenc, a TÖOSZ főtitkára nyitó előadásában a térségi együttműködések múltjáról és jelenlegi helyzetéről szólt, ezt követően a települések közötti együttműködések formáit és jól működő gyakorlatait mutatták be településvezetők, valamint társulások vezetői.
Mikó Zoltán Tiszagyulaháza polgármestere a közfoglalkoztatásban rejlő lehetőségek kihasználásával kapcsolatban kiemelte, hogy több településsel működnek együtt, a partner önkormányzatok számára folyamatosan elérhetővé teszik a megszerzett tapasztalatok és elért eredmények megismerését. Meghatározó a virágtermesztés, melyet fizetőeszközként is használnak. Több településsel kapcsolatban állnak és cserélik más termékekre a virágokat.
Az Észak-Hegyhát Unió településeinek önkormányzatai gazdasági szereplők, intézmények, és civil szervezetek összefogásával határozták el, hogy együttműködésük eredményeként létrehoznak egy, 5 település szinergikus fejlődését lehetővé tevő közös fejlesztési programot. A program célja, hogy a közös fejlesztési elképzeléseket megvalósítsa, emelte ki előadásában Halmai Gáborné szakmai vezető.
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás 5 társult tagönkormányzata felismerve azt a tényt, hogy a településeken élő lakosság nyugodt életének, jó közérzetének alapvető feltétele a közrend és a közbiztonság, valamint a köztisztaság megfelelő állapota, létrehozták a Budakörnyéki Közterület-felügyeletet. Ez a társulás a települések társulásos együttműködésének országosan is egyedi formája. Az ebben rejlő lehetőségekről beszélt dr. Somogyi Farkas József, a társulás vezetője.
Dr. Takács Tibor a Wolters Cluwer Kft. ügyfélkapcsolati menedzsere a Complex Jogtár Változásfigyeltetés szolgáltatásának különböző funkcióira hívta fel az önkormányzati vezetők figyelmét.
A plenáris részt követően három szekcióban folytatódott a munka.
Az 1. szekcióban szekció iránt érdeklődő polgármesterek, jegyzők, szakemberek aktív részvételével került sor együttgondolkodásra a térségi együttműködésről, a közösségi tervezés fontosságáról a pályázatok elkészítésének tükrében. A szekció ülést Iványiné Szabó Andrea, a TÖOSZ vezető trénere vezette.
A 2. szekcióban a helyi munkahelyekért, a helyi gazdaság erősítéséért történő önkormányzati együttműködések tapasztalatait mutatták be a résztvevő önkormányzati vezetők dr. Kovács Róbert, a TÖOSZ trénere irányításával.
A 3. szekcióban az Abasári Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás működését, stratégiáját, fejlesztési elképzeléseit ismerték meg a az érdeklődő szakemberek és településvezetők. A szekciót dr. Lénártné Benei Anikó moderálta.