TÖOSZ polgármesteri fórum Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - összefoglaló

2017. 05. 05. | TÖOSZ rendezvények

2017. április 24-én, Nagyhalászon tartott megyei polgármesteri fórumot a TÖOSZ. A szövetség hagyományos országjáró rendezvénysorozatával biztosít rendszeres lehetőséget tagjai és valamennyi érdeklődő polgármester, jegyző, önkormányzati szakértő számára véleményük kifejtésére, észrevételeik megfogalmazására és megvitatására az önkormányzati összefogás jegyében.

Elsőként Orosz Károly Zsolt, Nagyhalász polgármestere, mint házigazda,  majd Kerekes Miklós, Ajak polgármestere, a TÖOSZ társelnöke, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tagozatvezetője köszöntötte a megjelenteket.

A köszöntők után az első szakmai előadást Boros Péterné, az MKKSZ elnöke tartotta, aki a közszolgálati életpályával és az önkormányzati köztisztviselői illetmények rendezésével kapcsolatos tájékoztatójában hangsúlyozta, hogy a szakszervezet vezetősége mindent megtesz annak érdekében, hogy a köztisztviselők bére a megfelelő szintre emelkedjen, munkájuk méltón kerüljön elismerésre. (Az előadás ITT érhető el)

Kerekes Miklós, a TÖOSZ társelnöke előadásában tájékoztatta a jelenlévőket a szövetség elmúlt évi eseményeiről, eredményeiről, illetve kitért a 2017. évi feladatokra. Előadásában felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy mindenképpen látogassák mind a www.toosz.hu, mind a szövetség Facebook oldalát, valamint a péntekenként kiküldésre kerülő hírlevelünket a friss információkért, hiszen a TÖOSZ több csatornán is tájékoztatja tagságát az aktuális, önkormányzatokat érintő hírekről, eseményekről, pályázatokról. (Az előadás ITT érhető el.)

Dr. Gyergyák Ferenc, a TÖOSZ főtitkára felhívta a figyelmet a Képviselők Képzése Programra, amelynek e-learning modulját ingyenesen végezhetik el az önkormányzati tisztségviselők és képviselők. A jelenlegi jogszabályok az időközi választásokon képviselői mandátumot nyert önkormányzati képviselőknek nem teszik kötelezővé a képzést, a TÖOSZ által nyújtott képviselői képzés ezt segíti elő mind elméleti, mind pedig gyakorlati (interaktív tréning) ismeretekkel.

Együtt tervezzük a jövőt – GPC–TÖOSZ címmel dr. Szászfai Gyula, a GP Consulting üzletátvezetője adott rövid tájékoztatást a cég által kínált szolgáltatásokról, (Az előadás ITT érhető el) majd ezt követően Önkormányzati vagyonkezelés címmel Novák László, a Generali Alapkezelő Zrt. munkatársa tartott előadást.  (Az előadás ITT érhető el.)

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat képviseletében, dr. Csuzda Gábor területi felelős röviden beszélt a Vidékfejlesztési Program településfejlesztéssel kapcsolatos önkormányzati vonatkozásairól, illetve az önkormányzatok részére kiírt pályázati lehetőségéről.

Felhívta a figyelmet a nyitott pályázati felhívásokra. Kérte a jelenlévő polgármestereket, hogy forduljanak hozzá bizalommal, bármilyen kérdésük, problémájuk felmerül. (Az előadás ITT érhető el.)

Hozzászólások:

Gömze Sándor, Tiszalök polgármestere hozzászólásában az általa benyújtott pályázat elutasításával kapcsolatban jelezte felvetését.

Csuzda Gábor: ME állásfoglalás van, hogy mi minősül konzorciumnak. Probléma, hogy több önkormányzat ezt tág keretek között értelmezte. Az Európai Bizottság is kiadta az állásfoglalást, hogy mi minősül konzorciumnak.

Gömze Sándor: nem volt hiánypótlás. Ők nem látszat konzorcium.

Az ASP2 bevezetésével és működtetésével kapcsolatos aktuális kérdésekről dr. Kónya László Ferenc, a Belügyminisztérium Önkormányzati Koordinációs Helyettes Államtitkárságának szakmai főtanácsadója adott tájékoztatást a megjelent polgármestereknek, jegyzőknek. Kérte, hogy mindenképpen írásban jelezzék a Belügyminisztérium felé azokat a konkrét problémákat, amelyek a rendszer használatakor felmerülnek annak érdekében, hogy mielőbb kijavításra kerülhessenek azok. (Az előadás ITT érhető el).

Dr. Gyergyák Ferenc, a TÖOSZ főtitkára elmondta, a TÖOSZ kezdeményezi, hogy mind az önkormányzati alkalmazásban lévő felelős köztisztviselő, mind pedig közalkalmazott is hozzáférhessen az ASP rendszerhez, mert jelenleg csak köztisztviselő kaphat hozzáférési jogosultságot és az intézmények miatt célszerű lenne a hozzáférési jogosultság kiterjesztése a közalkalmazottakra is.

A rendszer folyamatosan fejlesztésre szorul.  A Korm. rendelet kapcsán kezdeményezzük, hogy a 2017-es bírságokra kérünk moratóriumot.

A TÖOSZ ezúton is kéri az önkormányzatokat, hogy minél több konkrét problémát fogalmazzanak meg a rendszerrel kapcsolatosan és ezeket küldjék meg a Szövetségnek írásba, március 31. után ezeket az észrevételeket egy dokumentumba összefoglalva megküldjük a Belügyminisztériumnak.

A Moram CZ. képviseletében Jankó Zsuzsanna mutatta be az INFRASET technológiával működő aszfaltjavító szettet és ajánlotta cégük szolgáltatásai az önkormányzati vezetők számára. (Az előadás ITT érhető el)

Kórodi Miklós, az Autonómia Alapítvány munkatársa előadásában arról beszélt, hogy az alapítvány hogyan tud segíteni a roma integrációs programokban a településeken. (Az előadás ITT érhető el).

A szakmai nap zárásaként dr. Gyergyák Ferenc TÖOSZ főtitkár kérte a jelenlévők állásfoglalását az ügyben, hogy a TÖOSZ vezetősége kezdeményezze a kormányzatnál a kistelepülések részére is források biztosítását a korábbiakhoz hasonlóan (TEKI, LEKI, CÉDA stb.) annak érdekében, hogy működésük valamint a település fejlesztése a jövőben biztosított legyen. Elmondta, hogy ez ügyben tárgyalásokat folytat a TÖOSZ.

A jelenlévők megszavazták, hogy a TÖOSZ a kormánynál kezdeményezze egy 50 milliárd Ft-os vidékfejlesztési program elindítását (a Modern Városok programhoz hasonlóan, egy Modern Vidék program kialakítását).

Kérdések, hozzászólások, felvetések:

Pekó László Mándok:  2002-2006 között megszavazták a korengedményes polgármesteri nyugdíjat. 2014-ben ezt eltörölték. Helyzetbe kell hozni azon kollégákat, akik nem tudnak már visszajutni a rendszerbe. Javasolta, hogy a TÖOSZ képviselje ezt továbbra is.

dr. Gyergyák Ferenc: Belügyminiszter nem támogat semmilyen korengedményes nyugdíjat. Május 23-i elnökségire a munkacsoport beterjeszt egy javaslatot. Az előző elnökségin fogadták ezt el. Az érintett polgármesterek továbbfoglalkoztatására lenne lehetőség esetleg a Széchenyi Programirodában tanácsadóként, illetőleg felmerült még, hogy akinek 2-3 éve van a nyugdíjig, annak valamilyen formában legyen lehetősége megváltani a nyugdíját.