TÖOSZ polgármesteri fórum Békés megyében
2016. január 26-án, a Békés megyei Vésztőn tartott megyei polgármesteri fórumot a MANORKA projekt keretében a TÖOSZ. A szövetség hagyományos országjáró rendezvénysorozatával biztosít rendszeres lehetőséget tagjai és valamennyi érdeklődő polgármester, jegyző, önkormányzati szakértő számára véleményük kifejtésére, észrevételeik megfogalmazására és megvitatására az önkormányzati összefogás jegyében. A fórumról készített összefoglalót olvashatják.
Emlékeztető a
Békés megyei polgármesteri fórumról
Résztvevők: jelenléti ív szerint
Időpont: 2016. január 26. 10 óra
Helyszín: Vésztő Sinka István Művelődési Központ (Kossuth Lajos utca 43-47.)
A szakmai nap levezető elnöke dr. Zongor Gábor a TÖOSZ főtitkára.
Köszöntők:
- Molnár Sándor Vésztő város polgármestere, a TÖOSZ Békés megyei tagozatvezetője
- Kerekes Miklós Ajak város polgármestere, a TÖOSZ társelnöke
- I. Szervezeti, szervezési és jogi ügyek
Fehér József, a MANORKA projekt járási munkacsoport vezetője tartotta az első előadást, a járási és az önkormányzati hivatalok együttműködését elősegítő program tapasztalatainak bemutatásával.
Az előadás letölthető INNEN
Krucsó Balázs projektvezető, a Magyar Államkincstár ASP programjával kapcsolatos tájékoztatója hangzott el.
Az előadás letölthető INNEN
Az OPTEN Informatikai Kft. szolgáltatásairól informálta a jelenlévőket Ursz Lejla értékesítési munkatárs.
Az előadás letölthető: INNEN
- II. Európai uniós fejlesztési, biztosítási és vagyoni ügyek
Általános tájékoztatót tartott az operatív programokról Tatai Laura Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárság, Program és Projektfelügyeleti Főosztály, főosztályvezető-helyettese.
Az előadás letölthető: INNEN
A megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Programokról Képes György a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal Területfejlesztési- és Területrendezési Osztály vezetője tartott
A TOP leginkább az 5000 fő feletti településekre fókuszál, Békés megye alapvetően a Vidékfejlesztési Programok forrásaihoz tud hozzáférni.
Az előadás letölthető: INNEN
Kérdések:
Dudás Árpád, Zsadány polgármestere: 2000 alatti települések szennyvízkezelési fejlesztése milyen forrásból lesz megvalósítható? Ígéret szerint központi (Kormány által) szinten kerül megoldásra. Csak alternatív szennyvíztisztító épülhet?
Tatai Laura: csak a Vidékfejlesztési Programból lesz támogatható. Érdemes pályázni mindenképpen.
Hodálik Pál, Szarvas alpolgármestere: a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot a településnek magának kell megoldania, lesz e pályázati forrás erre TOP-ban, vagy máshol.
Tatai Laura: TOP-ban a megye saját hatáskörben dönthet, de utánanéz, hogy lehet-e még pályázni.
Dr. Zongor Gábor: az EMMI-be továbbítjuk a kérést.
Valánkszi Róbert Dévaványa polgármestere: a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia elkészítéséhez lehet támogatást igényelni? Ha igen, mikor és hogyan?
Képes György: a LEADER munkaszervezetekhez kimentek a tájékoztató levelek ezzel kapcsolatban. Fontos, hogy illeszkedjen a Vidékfejlesztési Programhoz is. Egymásra épülő fejlesztések megvalósítását preferálják.
Molnár Sándor Vésztő polgármestere, az elkészített anyagot miért tőlük kérik be, ezt javasolja átértékelni, hogy szinkronba legyen a két fejlesztési igény, jó ötlet, hogy egymásra épüljön.
A pontozási táblákkal kapcsolatban (adottságok: lakosságszám stb.) két járáson kívül más nem tud teljesíteni. Ez a specifikus pontozási melléklet nem lett egyeztetve az önkormányzatokkal és a fejlesztési biztossal. A jogi háttere is kérdéses.
Képes György: augusztusban lett egyeztetve a Miniszterelnökséggel az anyag, ezután történt meg a LEADER szervezetekkel az egyeztetés, ami nem sikerült, de a megyei önkormányzat próbálkozott.
A pontozási rendszerrel kapcsolatban – a területi kiegyenlítődés került előtérbe. A kistérségi szintű területi kiegyenlítődést vették figyelembe, ez a partnerségi megállapodásban lefektetett.
Az ITP-t érintő fejlesztések részenként egyeztetve voltak. Nem a pontozási rendszer rossz, hanem az indikátorok teljesítése a nehéz. A kistelepüléseknél ez a probléma, hogy ennek nem tudnak megfelelni.
Dr. Görgényi Ernő Gyula polgármestere: nem az a probléma, hogy a területi kiegyenlítődés került előtérbe. Nem volt egyeztetés, csak a Mezőkovácsházi és a Sarkadi járás kaphat forrást. Előnyt élveznek az összes településsel szemben. A Békés megyei önkormányzat csak ezt a két járást támogatja. A megye 2/3-ának esélye sincs. Tiltakozó levéllel fordulnak a megyei önkormányzat felé.
Valánkszi Róbert Dévaványa polgármestere: kéri a TÖOSZ segítségét is a felmerülő problémával kapcsolatban.
Kardos Károly Körösladány polgármestere: nem volt egyeztetés az önkormányzatokkal. Ez nem korrekt. Kéri a pontrendszer megváltoztatását.
Izsók Gábor Békés polgármestere: mi változott meg a korábbi egyeztetések óta, nem erről volt szó. A megye hátrányos elve, most miért így osztják el a rendelkezésre álló kevés támogatást.
Varga Gusztáv Mezőkovácsháza polgármestere: korábban a többi település és járás volt fejlesztve, eddig Mezőkovácsháza volt leszakadó helyzetben. Egyeztetésre kéri a polgármestereket. A kistelepülések ebben a járásban sem fognak tudni pályázni, olyan szigorúak a pályázati feltételek.
Kónya István Gyula alpolgármester, Békés Megyei Önkormányzati képviselő: 2015. november 25-i jegyzőkönyvből értesült erről a pontrendszerről. A megyei közgyűlés átadta a döntési jogot a Területfejlesztési Bizottságának és ő döntött, de nem gondolták, hogy nem lesz egyeztetés ezek után.
Kéri, hogy az egyeztetési folyamat induljon meg az érintett felekkel és a megyei közgyűlés döntsön újra a pontrendszerről és valóban területi elvek szerint kerüljenek elosztásra a források.
Molnár Sándor: vannak olyan felhívások, amelyek most fognak megjelenni. Lesz e lehetőség átcsoportosításra, ha nem sikerül felhasználni a keretet.
Tatai Laura: a meghirdetésekkel azért haladnak gyorsan, hogy látszódjanak a tapasztalatok, ha egy prioritáson látszik, hogy nincs fogadókészség, a prioritáson belül lehet átcsoportosítani. Az operatív programok között nem lesz átjárhatóság. A partnerségi szerződésnek és az OP-nak szinkronban kell lennie, folyamatos a monitorozás.
Képes György: az egyeztetési folyamat megtörtént 2015. februárjában, az önkormányzatok megjelentek és az alap kritériumok szavazásra kerültek. Az Irányító Hatósággal is történtek egyezetések. A Regionális Fejlesztési Ügynökséggel és a fejlesztési biztossal is volt egyeztetés. Az Nemzetgazdasági Minisztérium által összeállított, javasolt kritériumokból lett összeállítva. Nem csak 2 járás lesz támogatva. Nagyon komolyan szűrik projekteket.
Kardos Károly: volt megyei egyeztetés többször is, de nem a pontrendszerrel kapcsolatban.
Molnár Sándor: Egyeztetések voltak, ennek ellenére a pontrendszerben meghatározott mértékekkel van a probléma. Ezt a pontozási rendszert javasolja átgondolni, mert a forrásokat nem tudják majd lehívni és felhasználni.
Biztosítási kedvezmények és biztonságos vagyonkezelés önkormányzatoknak címmel tartott előadást Dr. Szászfai Gyula üzletágvezető, GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. és Novák László a Generali Alapkezelő Zrt. vállalati ügyfélkezelési vezetője
Az előadás letölthető: INNEN
III. Aktuális és gyakorlati ügyek
Kerekes Miklós Ajak város polgármestere, a TÖOSZ társelnöke, Dr. Zongor Gábor a TÖOSZ főtitkára: a polgármesteri jogállás javadalmazásával kapcsolatosan tájékoztatta a megyei településvezetőket, hogy a TÖOSZ 2016. február 4-ére hívott össze tanácskozást a pártok országgyűlési frakciók részvételével a témában. Továbbá, a települési adóügyekben a földadó felmérés eredményét a TÖOSZ a 2016. április 21-i Küldöttgyűlésén teszi közzé.
Az előadás letölthető: INNEN
Kalcsó Istvánné Kétegyháza polgármestere: a feladatalapú finanszírozással kapcsolatosan, felhívja a figyelmet arra, hogy a település a teljes adóbevételét elhasználja a szociális feladatok finanszírozására, iskolafenntartás és az egészségügyi alapellátás finanszírozásának kiegészítésére. A pályázatokra nincs önerő keretük ezáltal. Ez a helyzet tarthatatlan.
Dudás Árpád, Zsadány polgármestere: a puha pénzekkel nem ért egyet, több pénz juthatna működésre, ha más módon kerülne elosztásra a rendelkezésre álló forrás, méltánytalan ez az eljárás.
Royal-Kert Kft. kínálata önkormányzatok részére Kishalmi Tibor ügyvezető és munkatársnője, Schindler Anikó előadásában hangzott el.
Az előadás letölthető: INNEN
Boros Péterné az MKKSZ főtitkára az önkormányzati hivatalok dolgozóinak életpályájáért című tájékoztatója következett a napirend szerint.
Az előadás letölthető: INNEN
Dudás Árpád: az anyakönyvvezetést elveszik-e az önkormányzattól. A járási hivatalok fel lettek duzzasztva, egyetért a létszámcsökkentéssel.
Dr. Zongor Gábor: anyakönyv és építéshatóság nem kerül a járási hivatalokhoz. Az összes államigazgatási hatósági ügyet át akarták telepíteni a járási hivatalhoz, ezért lettek így kialakítva a létszámok hozzá, de mivel nem lett az összes tervezett ügy áttelepítve, ezért magasabb a létszám. A feladatokhoz kellene a létszámot megállapítani.
2016. február 1.
Az emlékeztetőt készítette:
Lüttmerdingné Balla Mónika
TÖOSZ koordinációs titkár