A termelőktől lehet vásárolni a csömöri piacon
Most szombaton is vásárolhatunk minőségi, hazai és egészséges élelmiszert, illetve drogériai termékeket a Hősök terén csömöri és környékbeli termelőktől, de a hagyományos piac, beleértve a bolhapiacot is, mint egyben közösségi esemény, elmarad - olvasható a Csömör Nagyközség honlapján 2020. március 18-án megjelent hírben.
Mint a cikkben olvasható: az önkormányzat nem engedélyezi például az itt szokásos zenés programot, a közösségi főzést stb. A település vezetése és a termelői piac szervezői közösen úgy döntöttek, hogy az élelmiszer-beszerzés lehetőségét biztosítani kell a csömöri polgárok részére – ez a központi kormányzati irányelvekkel is maximálisan összhangban van a vészhelyzet idején - és ezt szabadtéren, a szigorú higiéniai előírásokat betartva még biztonságosabb körülmények között tehetik meg az emberek, mint az egész nap nyitva tartó, zárt terű élelmiszerboltokban. A téren az eladó termelők egymástól messze helyezkednek majd el, betartva a szigorú higiéniai előírásokat. Kérjük a vásárlókat, hogy semmiképpen se tekintsék közösségi eseménynek most a piacot, mert nem is lesz az, és az egészséges termékek vásárlására törekedjenek, lehetőleg pedig kerüljék a társas érintkezéseket. Nyilvános rendezvények, közösségi összejövetelek megtartását a helyi és a központi rendelkezések továbbra is tiltják, amit a közterület-felügyelők és a rendőrök szigorúan ellenőriznek.
A hétköznapi piaci árusok szintén kinn lehetnek más napokon a Hősök terén és a Béke téren, de esetükben is fokozottan ellenőrzik a higiéniai előírásokat.
A fenti témában, Nagy István agrárminiszter helyi termelői piacok nyitva tartásával kapcsolatos kérését követően megjelent '"Termelői piac – jó döntésnek tűnik..." című cikk Csömör Nagyközség honlapján IDE kattintva olvasható