Példaadó védekezés Pacsán
A Zala megyei kisvárosban, Pacsán a járvánnyal szembeni védekezésben nagy szerepet játszik a megye kisvárosainak szoros együttműködése, a településen sikeres volt a lakosság felkészítése és tájékoztatása is.
Pacsa az ország egyik legkisebb kisvárosa, ezernyolcszázan lakják. Polgármestere, Kelemen Tamás, aki korábban mentőként dolgozott, minden este nyolc órakor jelentkezik Facebook-oldalán, közzéteszi a Pacsai Napi Hírek közleményeit és a másnapi teendőket. A napi hírnököt szinte az egész város figyelemmel kíséri, s akiknek internet híján nincs erre módjuk, azoknak a családtagjai segítenek. Van, aki Brüsszelből követi a híreket, s olyan is, aki Lengyelországból, a NATO-misszióból. Sokan a Pacsa környéki falvakból figyelik a menetrendszerű híradást, hiszen a település térségi központ, s a környező falvakból is ide járnak az emberek gyógyszertárba, bevásárolni vagy dolgozni.
„Az idősek, rászorulók segítésének intézményrendszere békeidőben is működik az önkormányzatnál, ezt a hálózatot most önkéntesekkel egészítettük ki – magyarázta lapunknak a polgármester. – Az önkormányzatnál megadott telefonszámokon reggel kell eljuttatni a lakossági igényeket, ehhez igazítjuk az ebédkiszállítást az időseknél, illetve az óvodásoknál, bölcsődéseknél, amennyiben azt a családok kérik. Naponta háromszor is egyeztetek a helyi gyógyszertárral a szükséges gyógyszerek kiszállításáról, a plébánossal, az intézményvezetőkkel, igyekszünk a településünkön élők életét úgy megszervezni, hogy keveseknek kelljen elhagyniuk az otthonukat. Gondoskodunk arról, hogy akik dolgoznak, azoknak legyenek védőeszközeik. Bízunk az emberi szó, a kérés erejében, hogy aki csak teheti, maradjon otthon, s ez nálunk egyre inkább működik. Talán azért is, mert fontosnak tartjuk a jó hírek közreadását. Ezek az emberekben a reményt táplálják, hogy egyszer vége lesz a rémálomnak, amit ez a járvány okoz” – véli a polgármester.
Öt Zala megyei kisváros, Letenye, Zalakaros, Zalalövő, Zalaszentgrót és Pacsa polgármestere zártláncú veszélyhelyzeti csoportot hozott létre a világhálón, ezen keresztül naponta egyeztetnek, adják át a védekezés tapasztalait. „Azonnal értesítjük például egymást, ha kiderül, hogy itt vagy ott lehet kézfertőtlenítőt kapni, s így haladéktalanul tudunk tenni a beszerzésért” – mondta Kelemen Tamás. Egyeztetett Pacsa szlovákiai testvérvárosa, Kisudvarnok első emberével is, így talált rá az általuk alkalmazott mobil fertőtlenítő gépre, amelynek a segítségével a közintézmények napi szintű fertőtlenítését gyorsabban tudják elvégezni.
Forrás: www.magyarhirlap.hu