Világgazdaság: Az ezres lélekszám alatti falvakban nem lehetnek életképesek a kisboltok
Nagy valószínűséggel az ezer és kétezer közötti lélekszámú településeken lehet megoldás a falusi kisboltok 45 milliárd forintos keretösszegű támogatása, így a dotáció körülbelül 400-600 településen segítheti a lakosság mindennapjait – mondta a Világgazdaságnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke.
Szerinte nagyjából ez az a lakosságszám, amely el tud tartani egy kisboltot, de ezeknek a kis üzleteknek a versenyképességük érdekében mindenképp érdemes csatlakozniuk egy nagy társasághoz. A TÖOSZ elnöke úgy véli, hogy a legkisebb településeken nem nyújt valódi megoldást a támogatás, mert egy ezres lélekszám alatti település vásárlóereje nagyon alacsony, és az ilyen kisközségek lakói egyébként is a hozzájuk legközelebb eső nagyobb településen vásárolnak és vesznek igénybe szolgáltatásokat.
Hétfőn jelent meg ismét a felhívás a Falusi Civil Alap kapcsán, amelynek keretösszege idén ötmilliárd forint. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos tájékoztatása szerint tavaly 1580 olyan szervezet nyert támogatást, amely ötezres lélekszám alatti településen működik. A szervezetek ingatlanvásárlásra és -felújításra maximum hatmillió forintig, gépjárműbeszerzésre maximum ötmillió forintig, eszközvásárlásra vagy programok szervezésére, lebonyolítására pedig kétmillió forintig pályázhatnak.
A kormánybiztos úgy véli, amíg tart a Magyar falu program, addig Falusi Civil Alap is lesz. Schmidt Jenő elmondása szerint szükség is van az alapra, hogy az olyan szervezetek, sportegyesületek is működhessenek, amelyeket a feladatfinanszírozás miatt, valamint saját bevétel híján nem tudnak támogatni az önkormányzatok. Kiemelte, a helyi civilekre és a programjaikra minden településen szükség van, és a támogatásuk is elengedhetetlen. A TÖOSZ elnöke lapunknak azt is elmondta, hogy a szövetség által nemrégiben megszavazott Kisvárosi programcsomagot eljuttatták Gyopáros Alpár kormánybiztoshoz és a minisztériumokba is, de a kormány várhatóan csak az év második felében tud majd először érdemben foglalkozni a dokumentummal.
Forrás: Világgazaság