Nem hagyja magára az állam az önkormányzatokat
Könnyen adósság spirálba kerülhetnek a saját bevétellel nem rendelkező helyhatóságok, ha az állam nem segít augusztustól a megugró rezsiszámláik kifizetésébe. Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke szerint politikai színezetre való tekintet nélkül valamennyi helyhatóság megkapja majd a kormánytól a működéshez szükséges támogatást – hangzott el a Karc FM Hangoló című műsorában.
.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint már tavasszal látható volt, hogy beavatkozás nélkül a költségvetés nem fogja bírni az emelkedő gázárból adódó költségeket. Schmidt Jenő hangsúlyozta: önkormányzati fenntartású közintézmény nem maradhat fűtetlen, azonban az állami támogatások megállapításánál figyelembe kell venni az egyes helyhatóságok saját bevételeit, ugyanis számos település a helyi iparnak és szolgáltatásnak köszönhetően a normatíva többszörösét tudja beszedni helyi adókból. A helyhatóságoknak három lehetőségük van spórolni: első körben a települési fejlesztések átütemezésén, majd a költségvetési kiadások felülvizsgálatán, végül a bérek és járulékok csökkentésén, a humánerőforrás átcsoportosítása. A magyarországi önkormányzatok többsége jelenleg a második lépésnél tart.
Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke szerint politikai színezetre való tekintet nélkül valamennyi helyhatóság megkapja majd a kormánytól a működéshez szükséges támogatást.
A KarcFM-en elhangzott beszélgetés ITT hallgatható vissza