Polgármesterek és önkormányzati szakemberek figyelmébe: Meghívó az „ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK, PÉNZÜGYEK ÉS INNOVÁCIÓK” című konferenciára

2022. 08. 10. | A D-Care Labs projekt hírei

A rendezvény az az otthonápolás innovációs megoldásait támogató D-Care Labs projekt keretében létrehozott innovációs laboratóriumunk, a D-Care Lab Budapest első, kísérleti évfolyamának résztvevői fogják bemutatni az elmúlt hónapok munkájának eredményeit. Az esemény a Duna Interreg program keretében végrehajtott  D-Care Labs projekt zárókonferenciájaés egyben az Európai Bizottság által támogatott „Önkormányzati közpénzügyi fejlesztések és önkormányzati kapacitásépítés” című projekt nyitórendezvénye lesz. 

Fontos kiemelni, hogy a két projekt a helyi feladatellátás és innováció kapcsán szorosan kapcsolódik egymáshoz. A rendezvény egyik fő célja, hogy az Európai Bizottsággal, magyar kormányzati szervekkel és partnerekkel fűzzük szorosabbra a kapcsolatokat, hiszen a TÖOSZ elnyerte az Európai Bizottság Reform Főigazgatóság által kezelt Technikai Támogatási Eszköz programon belül az „Önkormányzati közpénzügyi fejlesztések és önkormányzati kapacitásépítés” című projekt támogatását. A speciális kondíciókkal rendelkező program elsősorban nemzetközi szakértelmet biztosít a tagországok adott szektorának, így esetünkben a helyi önkormányzatoknak.

Időpont: 2022. szeptember 13. Helyszín: Belügyminisztérium, Márványaula (1051 Budapest, József Attila utca 2-4.)

Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 7-éig.(A konferencián tolmácsolást biztosítunk. A helyszín befogadóképessége korlátozott, ezért a jelentkezéseket a beérkezések időrendi sorrendjében tudjuk fogadni).

Előzetes programterv: ITT található. Jelentkezni: ITT lehet

 

Az esemény nem sajtónyilvános!