REALISE projekt: a TÖOSZ támogatja a testvértelepülések létrejöttét és a nemzetközi együttműködést

2024. 11. 11. | TÖOSZ hírek

A TÖOSZ 2024 júniusában sikeresen pályázott az Európai Települések és Régiók Tanácsa, a CEMR által meghirdetett REALISE projektben való részvételre, amelynek elsődleges célja az volt, hogy konkrét testvértelepülési kapcsolatok létrehozását segítse elő. A támogatásnak köszönhetően nyolc új testvértelepülési kapcsolatot segítettünk életre, valamint kilenc vármegyében testvértelepülési workshopokat, nemzetközi konferenciát szervezünk 2024 decemberéig. Amennyiben testvértelepülési kapcsolatot szeretne, keressen bennünket, segítünk!

A testvértelepülési kapcsolatok új koncepciójáról és a CEMR-ral való együttműködésről a 2024. június 18-ai dunaföldvári kihelyezett elnökségi ülésen tartott workshop keretében tájékoztattuk első ízben az ország minden tájáról érkező polgármestereket.

Emellett hírleveleink és közösségi média felületeinken keresztül folyamatosan tájékoztatjuk az önkormányzatokat a program kínálta lehetőségekről. A TÖOSZ vármegyei tisztújító polgármesteri fórumok keretében megrendezésre kerülő workshop-sorozat első helyszíne a Bács-Kiskun vármegyei Ballószög volt november 6-án, amit másnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Mezőcsát követett.

A nemzetközi partnerségek és a magyar önkormányzatok testvérvárosi kapcsolatainak erősítéséről és a testvértelepülések új koncepciójáról szóló workshopok célja a testvértelepülési kapcsolatok fejlesztése, elméleti és kiscsoportos munka keretében történő gyakorlati megközelítése. Emellett hangsúlyosan megjelenik a partnerségi együttműködés, közös projektötletek fejlesztése, pályázati, támogatási források bemutatása és az esemény lehetőséget kínál tagjaink számára a nemzetközi önkormányzati szakmai munkában való részvételre is.

A jelenlegi CEMR program a testvérvárosi kapcsolatok erősítésére, bővítésre fókuszál, amelynek fő célkitűzése az, hogy új testvértelepülési szerződések jöjjenek létre. A hazai települések 2024. november 13-án Mátészalkán* találkoznak külföldi partnereikkel,  ahol egy nemzetközi workshop keretében áttekintik az önkormányzatok lehetséges főbb együttműködési területeit. Az eseményről hamarosan beszámolunk!

A mostani program keretei között nyolc hazai település került kiválasztásra, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnénk ennél több önkormányzatnak segítséget nyújtani új kapcsolat, kapcsolatok kialakításában, testvértelepülés keresésében. A TÖOSZ-hoz forduló valamennyi önkormányzatnak segítséget nyújtunk a partnerkeresésben és a kapcsolatfelvételben. Várjuk az önkormányzatok érdeklődését, keressenek minket bizalommal!

* a mátészalkai transznacionális workshopról ITT olvashatnak

 

 

 

 

 

„Ez a dokumentum az Európai Unió pénzügyi támogatásával készült. A dokumentum tartalmáért kizárólag a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) felel, és semmilyen körülmények között nem tekinthető úgy, hogy az az Európai Unió álláspontját tükrözi”