Képviselők Képzése Program
A TÖOSZ és norvég testvérszervezete, a KS (Norvég Helyi és Regionális Önkormányzatok Szövetsége) együttműködéséből megszületett a Képviselők Képzése elnevezésű program, amelyet a Polgármester Akadémiához hasonlóan az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatnak.
Az önkormányzati választásokat követően a képzésre vártuk azon önkormányzatok jelentkezését, amelyek igényelték a helyi önkormányzatuk képviselő-testületi a tréningjét. A jogszabályi változások miatt sok kisebb lélekszámú településen mindössze kétfős testületet választottak, számukra értelmetlen lenne volna külön-külön tréninget tartani. Ezért ezek az önkormányzatok más települések testületeivel közösen vettek részt a programban. Az ésszerűség okán a program alapelve, hogy a tréner utazik a testületekhez, illetve arra a helyszínre, amit a testület választ magának. A minimum létszám 12 fő, a maximum 20 fő.
A tréningre bármilyen összetételben jelentkezhet egy vagy több önkormányzat a következő lehetőségekből választva: egyedül, külső bizottsági tagokkal, szakértőkkel együtt, garantálva a minimális résztvevői létszámot (12 fő);
- a mikrotérség vagy bármely más település(ek) képviselőivel együtt;
- a hivatal vezetésével vagy a nélkül.
A pályázati támogatásnak köszönhetően az első húsz jelentkező TÖOSZ-tag önkormányzat ingyenesen vehetett részt a képviselő-testületek tréningjének programjában, csupán a megfelelő helyszínt kellett biztosítania. Helyszín tekintetében is több opciót kínáltunk: előnyös, ha a településen zajlik a tréning, hiszen költségeket lehet megtakarítani (szállás, étkezés).
Az már nehezebben biztosítható, hogy minden résztvevő folyamatosan jelen legyen, pedig ez mindenképpen fontos a tréning hasznosulása szempontjából. A TÖOSZ megszervezi és lebonyolítja a tréninget külső helyszínen is, ha ennek költségeit a megrendelő önkormányzat vagy önkormányzatok vállalják. Igyekeztünk olyan szállásokat találni, amelyek az önkormányzatok számára is elérhető árakat biztosítanak a programunk résztvevői számára, a megfelelő körülményeket biztosítva. Minthogy ezek a képviselők együtt dolgoznak (remélhetőleg) minimum négy évig, így a külső helyszín azért is jobb, mert a garantált részvétel mellett emberileg is jobban megismerik egymást a résztvevők, ha folyamatosan együtt töltenek két vagy három napot. A Norvég Helyi és Regionális Önkormányzatok Szövetsége (KS) folyamatos támogatásával alakította ki a program Irányító Bizottsága a tréning tartalmát. A magyar viszonyokra is figyelemmel került kialakításra a tréning folyamata, valamint az alapvető háttérinformációkat tartalmazó füzetek tartalma. A pártpolitikától mentes képviselőképzés nyitott bárki és bármely szervezet számára, aki vagy amely a helyi demokrácia és az önkormányzatok szakmai felkészültségét szeretné támogatni. Az interaktív tréningen a képviselőknek módjuk lesz az alapvető információk megszerzésére, a pozíciójukból eredő kötelezettségeik és jogaik, kompetenciáik tudatos elsajátítására és fejlesztésére is. A képzés célja, hogy a választott képviselők hozzáállásának és gondolkodásmódjának formálása által fejlődjék a helyi demokrácia, a települési közösség és az állampolgárok számára nyújtott közszolgáltatások színvonala. A képviselők megerősítése a cél: önmagukban, a közösségbe és az önkormányzatiságba vetett hitükben, az egymás iránti tiszteletben és az együttműködési készségükben. A program tehát: egyrészt alapvető ismereteket (jogrendszer, az ő illeszkedésük, szerepük és felelősségük, lehetőségeik) ad az újonnan és az újra megválasztott önkormányzati képviselők számára, másrészt a fejlődési folyamatot támogatja azáltal, hogy a jó kormányzás példáit terjeszti, a helyi közösségfejlesztést és a helyi demokráciát támogatja. A képzés módszere, időtartama: a választásokat követő négy hónapon belül két intenzívnap. A jelentkező önkormányzatnak lehetőséget biztosítunk, hogy a kezdő kétnapos tréningen túl (további díj megfizetése ellenében) évente egyszer egy napos frissítő tréningen is részt vegyen. A képzés részeként minden témához ingyenesen jegyzetet biztosítunk, összesen hét jegyzet készült. Közülük három jelent meg nyomtatott formában a TÖOSZ honlapján azonban mind a hét folyamatosan elérhető.
A képzéshez kapcsolódóan a következő témájú jegyzetek készültek el:
- Alapvető ismeretek a demokráciáról, állampolgárságról és alkotmányos alapelvekről;
- Településvezetés;
- Önkormányzati tervezés;
- Önkormányzati gazdálkodás;
- A helyi közszolgáltatások működtetése és fejlesztése;
- Helyi társadalmi párbeszéd;
- Az önkormányzat szervezete és működése – a képviselői munka elvei és szabályai.
Ehhez kapcsolódnak a tréninget alkotó modulok, amelyek egy-egy témát dolgoznak fel. Minthogy minden település számára testre szabott tréninget szeretnénk nyújtani, ezért a képzést megelőzően a tréner elutazik a település vezetőihez és egyeztet arról, hogy melyek az adott település számára prioritásként kezelendő témák és ügyek. Fontos hangsúlyozni, hogy nem konkrét helyi ügyeket fognak feldolgozni a tréning alatt, hiszen a program célja, hogy az önkormányzaton belül mindenki megismerje a maga szerepét és kötelességét valamint a képviselőtársait.