Innovatív Önkormányzatok Klubja
2013. május elsején a Baranya megyei Alsómocsoládon alakult meg a TÖOSZ keretein belül az „Innovatív Önkormányzatok Klubja". Létrehozóinak szándéka szerint a klub támogatást nyújthat azoknak az önkormányzati vezetőknek, akik elkötelezettek az új és hasznosítható gyakorlati megoldások iránt, ezzel is elősegítve az egymástól való tanulás lehetőségét.
Az önkormányzati klub megalakításának gondolata Dicső László Alsómocsolád polgármesterétől és Seres Mária Mátraverebély korábbi polgármesterétől indult a 2013 áprilisi Urbicon kiállításon, ahol a TÖOSZ 2012. évi Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok (LÖGY) pályázatán díjnyertes gyakorlataikat mutatták be nagy sikerrel.
Az jelentős érdeklődés egyértelművé tette, hogy szükség van egy rendszeres fórumra, ahol még nagyobb hangsúlyt kaphat a közös gondolkodás, az egymástól tanulás, a jó gyakorlatok helyszínen, működés közben történő megismerése. Keretét az Innovatív Önkormányzatok Klubja alkotja, amelynek létjogosultságáról és hiánypótló szerepéről több polgármester kollégája is biztosította az ügyet felkaroló Dicső Lászlót a TÖOSZ éves küldöttgyűlésén.
A klub hivatalos megalakulására a május elsején, a munka ünnepén került sor Alsómocsoládon, Dicső László Alsómocsolád, Üveges Gábor Hernádszentandrás és Gyurik Attila Fiad polgármestereinek részvételével.
Az alapítók meggyőződése, hogy a települések jövője nem az ott élők számától, hanem cselekvőképességüktől függ. Attól, hogy képesek-e felismerni és megbecsülni saját értékeiket, képesek-e mindezt felmutatni függetlenül az aktuális politikai-, gazdasági helyezettől, és a finanszírozási rendszerektől.
A klub szeretettel várja azokat a hasonlóképp gondolkodókat rendszeres, jó beszélgetésekre, akik szívesen osztják meg tapasztalataikat másokkal, tanulnának más önkormányzatok ismereteiből, gyakorlataiból és szívesen gondolkodnának együtt mindenkivel, akik fogékonyak az újra.
További részletekkel kapcsolatban a mocsolad@t-online.hu email címen lehet érdeklődni.